Szabadidő

A déli határ felé tart a Magyarországon kóborló medve

Valószínűleg a kerítésnél tudják majd elfogni.

Hamarosan elérheti a déli határt az a medve, amelyiknek az útját napok óta lelkesen követi egész Magyarország. A Bors információi szerint a legutóbb Tömörkénynél látott medve az éjszaka alatt 35 kilométert szaladt délnek.

Az állat így már 300 kilométert is megtett, mióta először felbukkant Magyarországon, a Nógrád megyei Somoskőújfalun. Azóta látták már többek között Pétervásárán, Füzesabonyban, Abonyban, Kocséron és Tiszaalpáron is.

Az MTI térképet is közölt az állat útjáról:

MTI

A 2-3 évesre saccolt, az ivarérettség határán álló hím példányt a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság, a térségi polgárőrségek és a helyi vadásztársaságok közösen követik, ám eddig nem sikerült elfogni.

A terv eredetileg az volt, hogy a medvét altatólövedékkel elkábítják, majd műholdas jeladóval ellátott nyakörvet tesznek rá, és elengedik a Bükki Nemzeti Park erre alkalmas területén. A Bors szerint azonban a hatóságok most már inkább hagynák, hogy a medve maga találjon ki az országból.

A medve jelenleg dél felé halad a Tisza vonalán, de azt nem tudják, hogy jelenleg pontosan hol van – árulta el a Kiskunsági Nemzeti Park szóvivője, Kis Mónika. Arról, hogy mi lesz akkor, ha az állat eléri a déli határt, Ludnai Tünde, a Nemzeti Park munkatársa nyilatkozott:

A határkerítésen nem hi­szem, hogy átjut. Bár igaz, hogy valahogy az M3-as autópályán is átjött. A Tiszán úszva könnyedén elhagyhatja az országot. Ha nem, akkor célszerűbb lehet a kerítésnél elaltatni. Minden a medvén múlik, ezek csak lehetséges forgatókönyvek.

A kóborló medve egyébként a jelek szerint konkrét célt követ: azért is ment például az M3-as autópályán, a Tisza hajdani ártéri vidéke mentén, mert az évszázadokkal korábban gyakori útvonala volt a Kárpát-medencében vándorló őseinek – írja a Bors.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top