Szabadidő

Ma sem ússzuk meg zivatar nélkül, másodfokú riasztást is kiadtak

Több járásban néhány órán belül leszakadhat az ég, de az ország nagyobb részén várható heves zivatar vagy felhőszakadás a nap folyamán.

Több északkeleti járásra már másodfokú riasztást is kiadott a heves zivatarok veszélye miatt kedd délután a meteorológiai szolgálat. Az érintett területeken már a következő órákban olyan heves zivatarok is kialakulhatnak, amelyeket károkozó szél, nagyméretű jég kísérhet.

Délután helyenként – elsősorban északkeleten és északnyugaton – alakulhatnak ki zivatarok. Késő délutántól, kora estétől nyugat, délnyugat felől zivatarrendszer lép az ország légterébe, amely kelet, északkelet felé halad, és éjszaka átvonul az országon.

A heves zivatarokat – akár nagyobb területen – károkozó, óránkénti 90-100 kilométeresnél is erősebb szélroham, nagy méretű, akár 5 centisnél is nagyobb jég kísérheti. Felhőszakadás is valószínű, amelynek során rövid idő alatt 30 milliméternyi, néhol 50 milliméternél is több eső eshet.

Heves zivatarok veszélye miatt ezekre a megyékre adtak ki figyelmeztetést:

Felhőszakadásra itt kell számítani:

Az ország déli felén kedden 25-26 Celsius-fok körül alakulhat a napi középhőmérséklet. Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád és Tolna megyében a hőség miatt is elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.

Az országban a legmagasabb hőmérséklet 28 és 34 fok között alakul, északkeleten lesz kevésbé meleg. Késő estére 18 és 26 fok közé hűl le a levegő.

Szerdára megszűnik a kánikula, de viharos széllel és jégesővel kísért heves zivatarok és felhőszakadás továbbra is várható.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top