Szeptember 3-áig látható a Smithsonian Intézet Afrikai Művészeti Múzeumában a World on the Horizon: Swahili Arts Across the Indian Ocean című kiállítás, amely a Mozambiktól Tanzánián és Kenyán át Szomáliáig ívelő szuahéli partvidék kultúráját mutatja be (érdekesség egyébként, hogy a szuahéli partvidék egy klasszikus földrajzi tautológia, azaz szószaporítás, hiszen maga a szuahéli kifejezés partvidéki lakost jelent arabul).
A Kelet-Afrikát a Közel-Kelettel, Ázsiával és Európával összekötő régió már a kolonizáció előtt is pezsgő, globálisan is fontos kereskedelmi és kulturális csomópont volt, úgyhogy bizonyára gazdag alapanyagból válogathattak a szervezők. Ami nagyszerű, de mivel viszonylag kevesen tehetik meg, hogy csak ezért (vagy bármi másért) kiugorjanak az Egyesült Államok fővárosába a következő pár hónapban, ez az információ itthon valószínűleg nem mozgat meg jelentős tömegeket. Jó hír viszont, hogy kiállítás képeslapszekciójába online is bele lehet pillantani, és az itt felvonultatott anyagok önmagukban, bármiféle kontextus nélkül is érdekesek, Prita Meier kurátor magyarázataival ellátva meg pláne.
Ezeken az 1890 és 1920 között készült képeslapokon többnyire szép és egzotikus nők szerepelnek nem kevésbé szép és egzotikus ruhacsodákban, amivel nyilván maximálisan sikerült kiszolgálni a főként európaiakból és észak-amerikaiakból álló célközönség igényeit, és ebben látszólag nincs is semmi különös. Csakhogy nem mindegyik címlaplány volt tisztában azzal, hogy portréja egy ki tudja, hány példányban sokszorosított képes levelezőlap egyik oldalát díszíti majd, mert a fényképészek – a megfizetett és gondosan stylingolt modellek képei mellett – gyakran privát fotókból is gyártottak turistáknak szóló szuveníreket, természetesen az érintettek tudomása és beleegyezése nélkül.
Alanyokból pedig nem volt hiány: Kelet-Afrikában valamikor a 19. század hatvanas éveiben jött divatba a fényképezés, a városokban sok kis stúdió nyílt, ahová szívesen látogattak a helyiek akár egyedül, akár családosan vagy baráti társasággal, mert ez aránylag olcsó, ám mégis nagyvilági időtöltésnek számított, amellett pedig remek alkalmat nyújtott az önkifejezésre. Az sem volt ritka, hogy a merészebbek valamilyen fantasztikus jelmezben, mondjuk háremhölgyként, viktoriánus úriasszonyként vagy mozisztárként fotóztatták magukat. Ahogy Prita Meier mondja: „a fényképész műhelye volt az a hely, ahol erős, önálló, kifinomult, kozmopolita emberi lénynek mutathattad magad”.
Szóval nem mindegyik képről lehet egyértelműen eldönteni, hogy amit látunk, az tudatos és kiszámított turistalehúzás, a nyugati ízléshez igazított vad és szexi Afrika illúziója, vagy éppen egy művészien megörökített intim és személyes pillanat, ami igazából nem is ránk tartozik, ahogy egyébként a színes, látványos és feltűnően autentikus népviseletnek tűnő pompás ruhák között is akad olyan, ami nem is eredeti afrikai darab – de talán pont az ilyen ellentmondásokon keresztül lehet leghitelesebben bemutatni a szuahéli partvidéket, ami nem valami romantikus, érintetlen rezervátum volt, hanem három kontinens és számos nép, nyelv és kultúra találkahelye. És persze az sem utolsó szempont, hogy baromi jól néznek ki ezek a fotók.
képek forrása: npr.org
