nlc.hu
Szabadidő
Minden ötödik vadon élő emlősfaj kihalhat

Minden ötödik vadon élő emlősfaj kihalhat

Nagy-Britanniában. Átfogó felmérést készítettek a kutatók.

Kihalás fenyeget minden ötödik vadon élő emlősfajt Nagy-Britanniában – számolt be a BBC hírportálja egy új kutatásról.

A vörös mókus, a vadmacska, a szürke hosszúfülű-denevér is szerepel a 12 faj között, melyek a vadon élő emlősök első brit „vörös listájára” kerültek. Az emlősök védelmével foglalkozó egyesület (Mammal Society and Natural England) tanulmánya szerint a klímaváltozás, az élőhely elvesztése, a kártevőirtók és a betegségek számlájára írható, hogy majdnem minden ötödik emlősfajt kihalás fenyeget.

A jelentés szerint az elmúlt 20 évben csaknem 70 százalékkal csökkent a tüskés sünök és a közönséges kószapockok száma, ám vannak fajok, amelyeknek mind a populációja, mind az elterjedtsége nőtt, ilyen a vidra, a nyuszt, a menyét, a borz, a gímszarvas, az őz és a vaddisznó.

Ez volt húsz év alatt az első átfogó felmérés a vadon élő emlősökről az országban – írták a kutatók, akik 58 szárazföldi emlősfaj adatait elemezték több mint 1,5 millió biológiai adatfelvétel alapján. Vizsgálták az egyedszám alakulását, az elterjedtséget, a trendeket és a jövőbeli kilátásokat. A veszélyeztetettség fokának megállapításához a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) kritériumait vették alapul.

Súlyosan veszélyeztetett kategóriába három fajt soroltak: a vadmacskát, a közönséges denevért és a házi patkányt. A veszélyeztetettek közé került a vörös mókus, a hód, a kószapocok és a szürke hosszúfülű-denevér, sebezhetőnek ítélték a sünt, a mogyorós pelét, az orkney-i pockot, a közönséges késeidenevért és a nyugati piszedenevért.

Fiona Mathews, a felmérést készítő állatvédő egyesület elnöke elmondta, hogy azért volt szükség a kutatásra, mert húsz éve nem végeztek ilyet, miközben az országban hatalmas változások mennek végbe, házak, utak, vasutak épülnek, átalakul a mezőgazdaság.

John Gurnell, a Queen Mary Egyetem ökológusa szerint a tanulmány adatai jelenthetik a kiindulópontot a vadvédelmi intézkedések kidolgozásához.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top