Ennek az igéző tekintetű kutyának sanyarú sorsa volt idáig. Egy ideig volt otthona, aztán egyik napról a másikra kitették – Thaiföldön ez sajnos gyakran megesik a huskykkal: csak addig kellenek, amíg kicsik és aranyosak.
A Nessie névre keresztelt kutyát a Soi Dog Foundation találta meg, és rögtön kiderült, hogy a husky alultáplált, vérszegény, a rüh miatt rengeteg szőrt veszített, és tiszta seb a lába. El is kezdték a kezelését. A menhely dolgozói szerint két hónapra volt szükség ahhoz, hogy teljesen felgyógyuljon, viszont néhány nap után Nessie elkezdett mosolyogni.
Még a segítségére sietőket is meglepte, hogy milyen barátságos, szeretetteljes és jó kedélyű kutya. „Rájött, hogy segíteni akarunk neki” – mondta az egyik dolgozó.
Nemrégiben Nessie élete újabb pozitív fordulatot vett: a neve immár Matsi, az Egyesült Államokba repítették, ahol most is örökbefogadóra vár – valószínű, hogy az új gazdi nem fog sokáig késlekedni.
(via The Dodo)