Szabadidő

Új lemezt ad ki Andrea Bocelli

Csak saját szerzemények lesznek rajta. Az egyik dalt már most meg lehet hallgatni.

Az ősszel új lemezzel jelentkezik Andrea Bocelli olasz tenorista. A (vagyis Igen) október 26-án jelenik meg.

Túl gyakran mondunk nemet manapság. Pedig mennyivel szebb az » igen« szó! Ezt mondjuk, amikor először csókolózunk, amikor szövetséget kötünk valakivel, amikor szeretnénk a másikat a támogatásunkról biztosítani. A »sí« pozitív, erőteljes, emberséges, jó érzést keltő szó – olyan, amire nagy szükségünk van mostanában

– mondja a világhírű crossover művész legújabb lemezéről, amely kizárólag saját szerzeményeket tartalmaz majd.

Bocelli saját elmondása szerint szeretett volna visszautazni az időben életének abba a szakaszába, amikor még bárokban zenélt. Azóta több millió lemezt adott el, megtöltötte a világ legnagyobb stadionjait, és olyan hírességekkel énekelt együtt, mint Ed Sheeran, Ariana Grande, Jennifer Lopez vagy Céline Dion. Mégis eljött egy pont, amikor elkezdett arra vágyni, amit karrierje kezdetén érzett – ekkor kezdett új, saját dalokat írni.

Ezek közül az első, az If Only már meg is jelent; Francesco Sartorival közösen jegyzi: vele együtt írta a Time To Say Goodbye-t is, mely azóta minden idők egyik legsikeresebb kislemeze lett.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top