Szabadidő

Zongoraestekkel hálálja meg egy beteg az ápolók segítségét

Koncerteket ad a harkányi Zsigmondy Vilmos Gyógyfürdőkórház büféjében.

Nosztalgia-zongoraestekkel hálálja meg a kezeléseket egy beteg a harkányi Zsigmondy Vilmos Gyógyfürdőkórházban. Vajtai Nándort tizenöt évvel ezelőtt műtötték porckorongsérvvel, azóta minden nyáron egy hónapot tölt Harkányban. Az itt dolgozók kedvességét akarja most meghálálni.

Tavaly és tavalyelőtt a szobában zenéltem az ápolóknak, most úgy gondoltam, valamelyest publikussá teszem, és a büfében játszom el a dalaimat

– idézi a BAMA.hu az idős urat, aki júniusban minden szombaton és vasárnap zongoraestet ad a kórházban. A koncertek már nem csak a személyzetnek szólnak: Vajtai Nándor véleménye szerint a betegek gyógyulására is jó hatással bírnak a dallamok. 

A cikkből az is kiderül, hogy akik hallották már őt játszani, azok között volt, aki pénzt akart adni a koncertért, de ezt Vajtai nem fogadja el. Azt mondja, aki ki szeretné fejezni a háláját, az ezt fagylalttal és gyümölccsel teheti meg.

Tizenöt éve járok ide, minden évben ide jövök rehabilitációra, ilyenkor masszíroznak, tornáztatnak, kezeléseken veszek részt, kondícióban tartanak, nagyon jóleső állapotban hagyom el a kórházat. Úgy érzem, hogy ezzel tartozom a kórháznak, amit ezekkel a koncertekkel próbálok abszolválni

– mondta.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top