Szabadidő

Otthagyja a zalaegerszegi színházat Sztarenki Pál

Nem szakmai okok miatt távozik a zalaegerszegi színház művészeti vezetője, Sztarenki Pál. Emberi okok állnak a háttérben.

Távozik a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház művészeti vezetője, Sztarenki Pál, akivel az igazgató, Besenczi Árpád nem szakmai okok miatt nem kíván tovább együttműködni.

Besenczi Árpád hétfőn az MTI-nek megerősítette a Zalai Hírlap információját, amely szerint nem szakmai, hanem emberi okok miatt nem kíván a továbbiakban együttműködni Sztarenki Pállal. Ennek hátteréről továbbiakat nem kívánt közölni.

Sztarenki Pál – MTI Fotó: Varga György

Azt azonban hozzátette: tájékoztatta a fenntartó Zalaegerszeg önkormányzatát a döntésről, és a teátrum eddigi művészeti irányítójának a közös megegyezéses távozást ajánlotta fel. Új művészeti vezető személyéről egyelőre nincs döntés.

A Zalai Hírlap felidézi, hogy Besenczi Árpád és Sztarenki Pál 2010-ben közösen pályázott a színház vezetésére, majd 2015-ben szintén együttesen nyerték el a fenntartó bizalmát. Sztarenki Pál rendezései az elmúlt években többször is sikerrel szerepeltek a Vidéki Színházak Fesztiválján, idén őszre szintén az ő színrevitelében megvalósult Caligula helytartója című drámát válogatták be a zalaegerszegi produkciók közül.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top