Negyvenhat évesen meghalt Koko, a nyugati gorilla, aki képes volt egyszerűsített jelbeszéddel kommunikálni.
Koko a gorillák nagyköveteként, a fajok közötti kommunikáció és empátia jelképeként emberek millióit érintette meg. Nagyon szerettük őt, és nagyon fog nekünk hiányozni
– írta nekrológjában a Gorilla Foundation.
Koko 1971. július 4-én született a San Franciscó-i állatkertben. Gondozója, egyben a Gorilla Foundation alapítója, Dr. Francine Patterson egyéves korában kezdte jelbeszédre tanítani.
Koko megdöbbentően intelligens és empatikus volt. Többször is jelezte gondozóinak, hogy anya szeretne lenni, később pedig azt, hogy szeretne egy kiscicát. Ez a vágya 1984-ben teljesült. Koko gyermekeként gondozta az állatot, később azonban a cicát elütötte egy autó. A gorilla ekkor jelbeszéddel mondta el gondozóinak, mennyire szomorú. Később újabb kiscicákat kapott.
Rajta kívül egy olyan gorilla volt, akit sikerült megtanítani a jelbeszédre, a 2000-ben, 27 évesen elhunyt Michael. Gondozóik azt remélték, hogy Koko és Michael párosodni fognak, de ők testvérként tekintettek egymásra.