Szabadidő

Nem fogunk megfőni a jövő héten

A következő napokban is folytatódik az évszakhoz képest hűvös időjárás. Néhol a maximumok is 20 Celsius-fok alatt maradnak, a hét második felében viszont melegszik kissé a levegő, de záporokra, zivatarokra is készülnünk kell.

Hétfőn az Alföldön több, a Dunántúlon kevesebb napsütés várható. Elszórtan lehetnek záporok, az ország északkeleti részén zivatarok is. A legalacsonyabb hőmérséklet 8-15, a legmagasabb hőmérséklet 19-24 fok között alakul.

Kedden több órára kisüt a nap, majd délutántól délkelet felől fokozatosan beborul az ég. Elszórtan előfordulhat zápor, néhány zivatar. A leghidegebb órákban 7-14 fok lehet, napközben 22-26 fokig melegszik a levegő.

Szerdán erősen felhős lesz az ég, sokfelé kell esőre, záporra készülni, és nagy területen megerősödik a szél is. A minimum-hőmérséklet 11-17 fok között valószínű. A nappali maximumok 18-23 fok között alakulnak.

Csütörtökön továbbra is sokfelé lesz eső, zápor, keleten helyenként zivatar is. A déli, délkeleti megyékben lehet több napsütés. A szél megélénkül, időnként meg is erősödik. A legalacsonyabb hőmérséklet 11-17, a legmagasabb hőmérséklet 20-26 fok között alakul.

Pénteken is a hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett több helyen várható eső, zápor, néhol zivatar. A szél élénk, időnként erős lesz. A minimum-hőmérséklet 12-17 fok között valószínű. A maximumok 20-27 fok között alakulnak.

Szombaton reggel még lehet főként délen csapadék, majd ott is megszűnik az eső. Napközben már jórészt gyengén felhős idő várható sok napsütéssel, de a szél erős, sőt néhol viharos is lehet. A leghidegebb órákban 13-18 fok lesz. Napközben 24-29 fokig melegszik a levegő.

Vasárnap napos idő várható kevés felhővel, csapadék nélkül. A legalacsonyabb hőmérséklet 11-17, a legmagasabb hőmérséklet 22-27 fok között valószínű – olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top