Alexander Koszolapov 1943-ban született Moszkvában, ahol középiskolai tanulmányai után a Szurikov Művészeti Intézetbe járt. 1975-ben emigrált az Egyesült Államokba, azon belül is New Yorkba, ahol a mai napig él és alkot. Egyik legismertebb alkotása a Lenin és a Coca-Cola viszonyát bemutató grafika.
Koszolapov azonban többször is ábrázolta Vlagyimir Iljicset, például az alábbi, zavarba ejtő szoborcsoport egyik tagjaként.
A Lenint, Jézust és Miki egeret ábrázoló installáció miatt a művésznek többször is magyaráznia kellett, hogy mire is gondolt, amikor létrehozta alkotását.
„Az emberi érzékelés sajátosságait alkalmaztam a sztereotípia egyes elemeinek elhagyásával vagy torzításával, de anélkül, hogy az automatikus felismerés lehetőségét elnyomnám” – vallja a művész „Ez lehetővé teszi, hogy kettős jelentést adjunk egy eredeti dolognak, amely így egyszerre két fogalomra utal, de nem köti össze a kettőt. Ez az amerikai és az orosz tömegkultúra.”
Lenin és Miki egér ezen a művön felcserélhetővé válnak mint a tömegkultúra termékei. Koszolapov ennek a radikális kollázsnak a segítségével bizonyítja, hogy a két társadalom közti feszültségek, illetve azok jellegzetességei azonosak. Jézus beemelése a trióba a szervezett vallást is a tömegkultúrával teszi egyenlővé, a kereszténység egyik fő alakját pedig ugyanolyan terméknek bélyegzi, mint a Disney-művek, illetve a kommunista forradalom jelképei.