A nő, aki a börtönt választotta eszméinek feladása helyett: Teleki Blanka

Gróf Teleki Blanka néven született 1806-ban a nő, aki rövid, de annál tartalmasabb élete és pályafutása során nők sokaságának adott lehetőséget arra, hogy a saját életüket élhessék, és ne alárendelt szerepkörben létezzenek. Blanka erdélyi arisztokrata családban élt, szülei első gyermekeként. Gyermekkorában nem igazán találkozott senkivel, apja nagyon zárkózott ember lévén, nem fogadott vendégeket, így a kis Blanka sem forgott semmilyen társaságban. Nevelőnőit apja gyakran váltogatta, mert nem volt megelégedve egyikükkel sem.

Blanka ettől függetlenül megtanult hangszereken játszani, több nyelven beszélt, festett, szobrászkodott és lovagolt. 20 éves volt, amikor apja belátta, hogy a további, megfelelő nevelést a kastélyuk falain belül nem tudja biztosítani lányának, így hát Blanka anyjának testvérére, Brunszvik Terézre bízta az oktatását.

Brunszvik Terézzel járta a világot, Vörösmartyval és Széchenyivel barátkozott

Teleki Blankának Brunszvik Teréz mellett nyílt lehetősége arra, hogy kimerészkedjen a nagyvilágba, ahol eleinte festészetet, majd szobrászatot tanult, többek között Budapesten, Münchenben és Párizsban. Teréz külföldi útjaira is magával vitte, hatalmas hatást gyakorolva így a fiatal Blankára. Az ifjú hölgy a kor kiválóságaival kerülhetett ugyanis kapcsolatba, többek között Vörösmarty Mihállyal, Bajza Józseffel és Széchenyi Istvánnal.

A nagynénjével töltött idő után Blanka visszatért Erdélybe, de a világban tapasztaltakhoz képest borzasztóan unalmasnak és sivárnak találta a hazai kulturális és szellemi életet. 1840-ben, amikor húga férjez ment, még magányosabb lett, olyannyira, hogy depresszióba esett, nem lelte a helyét a világban, céltalannak érezte a mindennapjait, és nem találtak megértésre a törekvései sem. „Gyermekek vagyunk, kiskorúak, nemcsak a törvény, hanem a szellem ítélőszéke előtt…” – vélte a nők akkori általános megítéléséről.

Leánynevelő intézetet hozott létre, de a történelem közbeszólt

Brunszvik Teréz alapította meg az első óvodát az országban, így Blanka is hamar kötelességének érezte, hogy a gyerekeket és a nőket megfelelő neveléshez, oktatáshoz juttassa, így lett a női egyenjogúság, a nőnevelés egyik élharcosa. Ezzel kivívta apja minden haragját, aki úgy vélte – sok más férfi mellett –, hogy teljesen felesleges mások, főleg a nők jogaiért harcolni. Kapcsolatuk örökre megromlott, apja és lánya ettől kezdve állandóan viaskodott egymással. Mivel a kor férfijai a nőnevelést egyszerű háziasszonyképzéssel azonosították, Blanka ezen felháborodva összeszedte magát, és elhatározta, hogy majd ő megmutatja, mi is az a nőnevelés, a női egyenjogúság, így hát Pestre költözött, és magyar nyelvű leánynevelő intézetet hozott létre 1846-ban.

Karacs Terézzel együtt kidolgozták a nevelési tervet, és megnyitották az iskolát, amely mérföldkő volt a nőnevelés terén. Ez az iskola volt az első, ahol szakszerű leánynevelés folyt. A tanári kart olyan kiválóságokból állította össze, mint Vasvári Pál vagy Leövey Klára. Az intézet anyagi fedezetét Blanka az anyai örökségéből biztosította, de az első időszak nagyon kemény volt, és nagy kitartást igényelt a részéről, hiszen az első tanévben csupán egyetlen növendéke volt, Deák Ferenc keresztlánya. Bár a következő évben már 14 diákja volt, és valószínűleg nagy jövő állt volna az intézet és Blanka céljai előtt, a szabadságharc minden tervét keresztülhúzta.

Élete egyetlen szerelme a nála húsz évvel fiatalabb forradalmár volt

Bár Teleki Blanka minden idejét a női egyenjogúságért folytatott küzdelem kötötte le, azért egy dolog elől ő sem tudott kitérni. A szerelem bizony őt is utolérte, méghozzá Vasvári Pál személyében. Ám az akkor már negyvenéves hölgy érzelmei mindvégig elnyomva maradtak. Hogy a majdnem húszévnyi korkülönbség volt-e ennek az oka, mivel Vasvári csak 21 éves volt akkoriban, vagy az, hogy a férfi a leánynevelő intézet tanára volt, Teleki alkalmazottja, azt nem tudni. Mindenesetre az biztos, hogy Teleki első és egyetlen szerelme volt az író, történész, a márciusi ifjak egyike.

Vasvári történelmet tanított Teleki iskolájában, a növendékek rajongtak érte, Blanka is rendszeresen végigülte az óráit, bár ő nem csak a tananyag miatt. E plátói szerelemnek tragédia vetett véget. Teleki 1849. április 27-én találkozott utoljára Vasvárival, aki az általa megalapított szabadcsapat élén Erdélyben harcolva elesett. Blanka ezután még 13 évet élt, de soha többé nem lett szerelmes senkibe. Vasvári emlékét a beteljesedett szerelem nélkül is mindvégig ott őrizte a szívében.

Meggyötörték, várfogságra ítélték, de nem volt hajlandó kegyelmet kérni

A szabadságharc alatt, 1848-ban Blankának be kellett zárnia az intézetet, és Debrecenbe, majd Szegedre menekült. Mivel a bukás után forradalmárokat rejtegetett, és a bécsi rendőrség erről tudomást szerzett, 1851-ben letartóztatták, és vizsgálati fogságban tartották. Meg akarták törni testileg és lelkileg is, ezért a tárgyalás előtt fél évig embertelen körülmények közé zárták, egy sötét, ablak nélküli, hideg lyukba, minimális élelemmel. A taktika nem jött be, mivel lelkileg nem, csak testileg sikerült őt meggyötörniük. A tárgyaláson azzal vádolták meg, hogy az ő iskolájából indult ki a szabadságharc, az ő szervezésével. Bizonyítékok és vallomás hiányában nem tudtak halálos ítéletet hozni az ügyében, de azt elérték, hogy 1853-ban 10 év várfogságra ítélték.

Nők, akik a jogainkért harcolnak, de talán még nem is hallottál róluk

Raboskodott Brünnben, Olmützben és Kufsteinben is. Bár kérhetett volna kegyelmet, ő erre nem volt hajlandó, és bizony leülte a büntetését, illetve egy részét. 1857-ben ugyanis amnesztiával szabadult, de többé nem tért haza. Ausztriában, majd Franciaországban élt a húgánál. Bár a leánynevelő tevékenységet nem folytatta, élete hátralévő részében is emberi jogokkal foglalkozott, a menekültek ügyeiben próbált eljárni. 1862. október 23-án, 56 évesen halt meg Párizsban. Ahogyan ő vallotta: „Mint a nép nevelője hazámnak akartam szentelni életemet.” Sikerült.