A budapesti ÁRKÁD idén augusztusban ismét autósmozivá varázsolja tetőparkolóját, és különleges filmélménnyel várja az érdeklődőket. Augusztus 2. és szeptember 2. között mindennap este 8-kor várják a filmrajongókat, akik az adott hetekre jellemző tematikának megfelelő filmek közül választhatják ki kedvenceiket.
Az ÁRKÁD Budapest immár második alkalommal rendezi meg a tetőtéri autósmozit. A tavalyi nagy sikerű háromnapos mozihétvégét követően immár egy teljes hónapon keresztül várják a filmrajongókat. Az este 8-kor kezdődő vetítések között biztosan mindenki talál neki megfelelőt, hiszen nemcsak az elmúlt évek sikerfilmjei közül lehet válogatni, de olyan korábbi klasszikusok közül is, amiket mindenképpen látni kell.
Az ÁRKÁD Autósmozi érdekessége, hogy minden héten más-más tematika szerint válogatták össze a filmeket. Így az első héten a könnyedebb nyári filmek kerülnek terítékre, amelyeket a fantasyk követhetnek. A harmadik héten Leonardo DiCaprio filmjei következnek, majd a vígjátékok rajongói választhatnak kedvenceik közül, végül pedig a kötelező klasszikusokkal zárul idén az ÁRKÁD autósmozija.
A teljes filmlista az autós mozi honlapján tekinthető meg ide kattintva.
Belépés előzetesen váltott karszalagokkal lehetséges, amelyek 2018. július 16-tól az ÁRKÁD bevásárlóközpont földszintjén lévő információs pulttal szemben válthatók meg. A karszalag váltása 5.100 Ft / autó összegért lehetséges, ami tartalmaz egy páros menüt (2X1 liter popcorn és 2X0,5 l üdítő) valamint egy 5000 forintos vásárlási utalványt is, amely levásárolható a budapesti ÁRKÁD több mint 100 üzletében.