Szabadidő

Két fogát elvesztette, alig tud beszélni, de boldog a világbajnok kézis lányok csapatkapitánya

Lakatos Rita csúnyán megsérült, de a Facebookon szinte csak az öröméről írt, sőt még némi önirónia is belefért neki.

Szombaton Norvégia legyőzésével világbajnok lett Debrecenben a magyar junior női kézilabda-válogatott, a csapat kapitánya, Lakatos Rita azonban már nem lehetett ott a győzelem pillanatában társaival, mert összefejelt az ellenfélnél játszó Andrea Solstaddal, és olyan súlyos sérüléseket szerzett, hogy kórházba kellett szállítani.

Mint utóbb kiderült, Lakatos két fogát elvesztette és az ínyét is felsértette az ütközés következtében, és bár a kórházból hétfő reggelre már kiengedték, a sérülései olyan súlyosak, hogy még a beszéd is nehezére esik, így felépülése hosszabb ideig fog tartani. Szerencsére azonban a győzelem után még ez sem szegheti a kedvét, a Facebookon pedig gond nélkül meg is tudja osztani az örömét:

A tornán 21 gólt lövő, és számos gólpasszt is adó Lakatos Rita egyébként éppen egy norvég klubcsapatban, a Byasen Handballban játszik. Az egyesület már gratulált játékosának a junior világbajnoki címhez, és biztosította róla, hogy türelemmel várják a felépülését.

(via HVG)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top