Szabadidő

Bukta: összesen öten sztrájkoltak Cristiano Ronaldo miatt

A felháborodást az váltotta ki a Fiat-dolgozók egyik szakszervezeténél, hogy részben az autógyár tulajdonosa fizette ki a futballista vételárát. Túl sokan azonban szemmel láthatóan nem akadtak ki a dolgon.

„Méretes hasra esés” lett a Cristiano Ronaldo csapatváltása miatt a Fiat melfi gyárában meghirdetett sztrájkból – a kifejezést a demonstrációban a legkevésbé sem érdekelt Fiat-Chrysler szóvivőjétől idézi a Foxnews, de kivételesen így sem túlzás, az üzem 1700 dolgozója közül ugyanis mindössze öten nem álltak munkába a megjelölt időpontban.

A sztrájkot azért hirdették meg, mert a Real Madridtól a Juventushoz igazoló Ronaldo 105 millió eurós vételárának egy részét az az Exor állta, amely egyszerre tulajdonosa a Juventusnak, illetve a Fiatnak és a Ferrarinak is, a dolgozók pedig állítólag elfogadhatatlannak tartották, hogy miközben őket megszorítások sújtják, a sztárra nagy összeget tudnak költeni. A végeredmény annak fényében ugyanakkor nem meglepő, hogy a kezdeményezés mögött egy kisebb szakszervezet, az Unione Sindicale di Base állt, a nagyobbak pedig eleve elzárkóztak a sztrájktól, mondván, a cégnek és a futballklubnak semmi közük egymáshoz, és az igazolásnak sincs semmilyen hatása a munkára vagy az alkalmazottakra.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top