Sade márkival, Baudelaire-rel és Sigmund Freuddal kártyáztak a nácik elől bujkáló szürrealisták

A náci megszállás után nem bizonyult különösebben szerencsésnek szürrealista művésznek lenni Franciaországban, pláne, ha az ember nemcsak szürrealista művész volt, hanem egy olyan, 40 fölött is izgága anarchokommunista, mint amilyen az irányzat egyik vezéregyénisége és fő ideológusa, André Breton. Miután a Vichy-bábkormány betiltotta a műveit, az író inkább a mielőbbi diszkrét távozás mellett döntött, ellentétben mondjuk a háborút egy Nizza környéki villában végigfestő agg Matisse-szal vagy a párizsi műtermébe zárkózó Picassóval.

A terv kivitelezésében a remek nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező, több nyelven beszélő amerikai újságíró, Varian Fry volt a segítségére, aki a zsidó származású, antifasiszta, elfajzott, dekadens vagy egyéb ideológiai okokból nem kívánatos francia (vagy Franciaországban élő) művészek kimenekítésére létrehozott szervezet, az Emergency Rescue Comittee megbízottjaként dolgozott. Valamikor 1940-ben Fry egy villába költöztette pártfogoltjait, nem messze az ún. szabad zónában található Marseille-től. Breton mellett még ott volt a felesége, a korábban meztelen vízitáncosként is fellépő festőnő, Jacqueline Lamba, az egyik legnagyobb szürrealista képzőművész, Max Ernst, és még sokan mások, sokféle nációból, név szerint: Wifredo Lam, Oscar Dominguez, Victor Brauner, Jacques Hérold és André Masson. 

Az 1983-as kiadás (fotó: wopc.co.uk)

És hogy mivel ütötte el az idejét ennyi nagyszerű avantgárd képzőművész és gondolkodó összezárva, a huszadik század legsötétebb óráiban, amíg kiderül, hogy végül egy munkatáborban vagy Amerikában kötnek-e ki? Mi sem természetesebb ennél: újratervezték a francia és a tarokk-kártyapaklit. A piros-fekete alapszíneket ugyan meghagyták (állítólag azért, mert a spanyol anarchoszindikalista szakszervezet, a CNT színei is ezek voltak), de átnevezték őket és új szimbólumokat is kaptak, így lett a szívből és a káróból kerék (forradalom) és láng (vágy), a pikkből és a treffből meg zár (tudás) és csillag (álom). Elkötelezett baloldaliként természetesen azonnal megszabadultak az arisztokráciától: a királyok, dámák és bubik helyét a szirének, mágusok és géniuszok vették át, és a saját hőseikkel töltötték fel a megújult kártyapanteont, amelyben Sade márki, Baudelaire vagy Alice (Csodaországból) éppúgy helyet kapott, mint a mexikói forradalmár Pancho Villa, Sigmund Freud, Hegel vagy Lautréamont, illetve Alfred Jarry Übü királya mint Joker.

A meglehetősen szokatlan, néha talányos, ám nagyon dekoratív illusztrációkkal ellátott, egy egész sor huszadik századi izmussal (a szimbolizmustól az okkultizmusig) terhelt kártyapakli, a Le Jeu de Marseille dizánja 1944-ben már megjelent a Breton és Ernst által szerkesztett New York-i VVV Magazinban, de végül csak 1983-ban, az alkotók többségének halála után vált kézzelfoghatóvá; egy-egy csomagért ma olyan 300 eurót kérnek az eBayen, ami nem kevés, de hát ennél nagyobb hülyeségekre is könnyedén el lehet szórni ennyi pénzt.

Alice, a csillag szirénje

Hegel, a tudás géniusza

Lautréamont, a csillag géniusza

Freud, a csillag mágusa

Helen smith médium, az automatikus írás múzsája mint a zár szirénje

Novalis, a láng mágusa

Pancho Villa, a kerék mágusa

Übü király, a Joker

képek: library.cornell.edu