nlc.hu
Szabadidő
Korlátozzák, hányan utazhatnak a Húsvét-szigetre

Korlátozzák, hányan utazhatnak a Húsvét-szigetre

A helyi önkormányzat szerint óriási problémákat okoznak az ide csődülő embertömegek.

Korlátozzák a Húsvét-szigetre látogató turisták és a betelepülők számát a chilei hatóságok, mert az ide utazók rengeteg problémát okoznak a sziget önkormányzata szerint.

A rapanuik által készített óriás kőszobrairól közismert, Chilétől mintegy 3500 kilométerre keletre, a Csendes-óceánban elterülő Húsvét-sziget népszerű turistacélponttá vált az utóbbi években. A sziget 1888 óta áll chilei közigazgatás alatt, 2007-ben pedig egy közigazgatási reform keretében különleges területté nyilvánították. Márciusban a chilei kongresszus azt is megszavazta, hogy korlátozzák a szigetre látogatók chileiek és turisták számát, és az általuk ott eltöltött időt is. 

A korlátozás augusztus elsejétől lép életbe, az új rendelkezés értelmében a kontinensről érkező chileiek és a turisták az eddigi 90 nap helyett csupán 30 napot tölthetnek el a szigeten.

A külföldiek megszállják a szigetet

– mondta az AFP francia hírügynökség tudósítójának Pedro Edmunds, a sziget önkormányzatának vezetője.

A 2017-ben végzett népszámlálás szerint 7750 ember él a Húsvét-szigeten, ami majd kétszerese a néhány évtizeddel ezelőttinek, amikor meg nem volt turistaáradat és az azt kísérő idegenforgalmi ingatlanfejlesztés. Edmunds szerint a turisták kárt okoznak a népi sajátosságoknak, a sziget ezeréves kultúrája változik, és nem jó irányban. A kontinensről új, nem pozitív szokások szivárognak be, a bűnözés és a családon belüli erőszak például egyre nagyobb arányban van jelen.

A növekvő turizmus emellett a környezetet is károsítja. Egy évtizede a szigeten évente fejenként másfél tonna hulladék keletkezett, ez mára 2,5 tonnára nőtt, ráadásul a lakosság alig tesz valamit az újrahasznosításért. „Ami a környezetet illeti, a sziget nagyon törékeny” – mondta Ana Maria Gutierrez, a helyi kormány környezetvédelmi tanácsadója.

Az új törvény szigorúbb előírásokat tartalmaz azok számára, akik a kontinensről érkezve a szigeten akarnak élni. Turisták esetében érkezéskor be kell mutatni a szállodafoglalást vagy a helyiektől kapott meghívást. Pedro Edmunds szerint az új törvény kezdő lépésnek jó lehet, de önmagában elégtelennek tartja azt a kialakult problémák orvoslásához: ő teljes tilalmat rendelne el új lakosok betelepülésére.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top