Szabadidő

Több százmillió forintért vehetik meg Han Solo kabátját

Az eredeti Csillagok háborúja trilógiából származó ruhadarabot Harrison Ford viselte a forgatáson, most egy különleges árverésen találhat új – és rendkívül tehetős – gazdára.

A filmes relikviákat forgalmazó Prop Store szeptember 20-ra tervezett árverésén további jellegzetes filmes kellékeket árvereznek el, többek között Brad Pitt köntösét a Fight Clubból, vagy Kate Winslet, vagyis Rose búcsúlevelét James Cameron Titanicjából.

„Az aukción a filmtörténet jó néhány ikonikus kellékét mutatjuk majd be” – írta Stephen Lane, a cég vezetője a Prop Store közleményében.

A 600 árverésre kínált darab között megtalálható Marty McFly légdeszkája a Vissza a jövőbe-trilógia második részéből, amelyért a becslések szerint körülbelül 50.000 fontot, azaz több mint 18 millió forintot fizetnek majd, illetve Johnny Depp szürreális jelmeze az Ollókezű Edvárdból, amelyet várhatóan 80.000 fontnál (közel 30 millió forint) is többért ütnek majd le az aukción.

A Han Solo-kabát egyértelműen az árverés sztárja, egyben legdrágább darabja, amelyért az előzetes várakozások szerint bőven egymillió dollár (több mint 276 millió forint) felett fizet majd az új tulajdonos.

Harrison Ford a Birodalom visszavágban viselte az árverésre kínált dzsekit

A második legdrágább filmes kelléket szintén Harrison Ford viselte, nem másról van ugyanis szó, mint Indiana Jones jellegzetes kalapjáról, amely az Elveszett frigyláda fosztogatóitól kezdve állandó kelléke lett az Indy-filmeknek. A Fedora-kalap várható ára elérheti a közel 400.000 dollárt, azaz több mint 110 millió forintot is.

Indiana Jones kalapja a filmtörténet egyik legjellegzetesebb ruhadarabja

Egy másik jellegzetes Indiana Jones-kellék, a régészprofesszor ostora is kalapács alá kerül majd, a szervezők reményei szerint legalább 70.000 fontért, vagyis több mint 25 millió forintért.

Nem csak milliárdosokat várnak

Az aukción ennél jóval olcsóbb kellékeket is elárvereznek majd, amelyek akár egy átlagos jövedelmű filmrajongó gyűjteményébe is bekerülhetnek. A Csillagok háborúja VIII: Az utolsó Jedik egyik pilótadzsekijét már 300 fontért (108.000 forint) haza lehet vinni, míg a Harry Potter és a bölcsek köve című filmben Ollivander varázspálca-készítő mester jellegzetes varázspálca-dobozainak egyike ennél picit többért, 400 fontért (144.000 forint) talál majd gazdára a szervezők reményei szerint.

Az árverés teljes bevétele várhatóan meghaladja majd a 3,5 millió angol fontot, vagyis több mint 1,25 milliárd forintot fizetnek majd ki a filmes gyűjtők a különféle relikviákért.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top