Szabadidő

20 év után újra magyar arany női tornában

Óriási magyar siker a glasgow-i torna-Eb-n!

Dévai Boglárka aranyérmet nyert ugrásban a glasgow-i torna-Európa-bajnokság utolsó, vasárnapi versenynapján. A tavalyi, kolozsvári kontinensviadalon bronzérmes szombathelyi sportoló a magyar női tornasport harmadik Európa-bajnoka Ónodi Henrietta (1989, felemáskorlát) és Varga Adrienn (1998, ugrás) után. Ez a sportág 18. magyar kontinensbajnoki aranyérme.

Kiléptem, ezért mínusz négytizeddel indultam. Az első ugrásom után annak is örültem, hogy nem estem el. Azt hittem, a dobogó sem lesz meg, mert tudtam, hogy többen is azonos szinten vannak velem, de szerencsére néhány ellenfelem is hibázott

– nyilatkozta a döntő után a tornász, hozzátette, félve utazott Glasgow-ba, mert a hazai versenyei nem sikerültek jól a közelmúltban. Mivel elsőként kellett bemutatnia gyakorlatát, két ugrása után várakozással telt számára az idő, amit nehezen viselt.

Dévai Boglárka (k) 20 év után nyert Eb-aranyat a magyar női tornasportnak – MTI/EPA/Neil Hall

Rettenetesen izgultam, nagyon rosszul voltam, azt hittem, kihullik a hajam. Még mindig nem hiszem el, hogy húsz év után újra sikerült aranyérmet nyerni

– mondta boldogan a szombathelyi sportoló.

Draskóczy Imre szövetségi kapitány úgy fogalmazott, csodálatos eredmény született, és ha ezeket az ugrásait Dévai tovább csiszolja, akkor az októberi dohai világbajnokságon is jól szerepelhet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top