nlc.hu
Szabadidő
Hollywood egyik legfelkapottabb fiatal sztárja kapja Batwoman szerepét

Hollywood egyik legfelkapottabb fiatal sztárja kapja Batwoman szerepét

Az Orange is the New Black című sorozattal az A-listások közé lépő színésznő főszereplésével forgatott sorozat jövőre érkezik.

Ruby Rose viszonylag későn kezdett el színészettel foglalkozni, a most 32 éves sztár ugyanis először 2011-ben állt kamerák elé a Boys Like You című rövidfilmben. A nagy áttörés 2015-ben érkezett, amikor Stella Carlin szerepét osztották rá az Orange is the New Black című sorozatban, amely a női börtönök világába enged betekintést.

Rose-t mostanság a The Meg című akciófilmben lehet majd látni, ahol Jason Stathammel karöltve egy gigantikus óriáscápára vadásznak majd. Tippünk szerint ezért nem fogják Oscar-díjra jelölni, de egy feltörekvőben lévő színésznek is meg kell élnie valamiből.

Ruby Rose-t az Orange is the New Blackből ismerte meg a világ (Fotó: Getty Images)

Ennél sokkal izgalmasabb, hogy a színésznőről a Variety és a Deadline is megírta, hogy ő kaphatja a címszerepet a Batwoman sorozatban, amelyet 2019-ben mutat be a CW Television Network. Rose – aki 12 éves korában coming outolt – Kate Kane-t, a DC-univerzum egyik nyíltan leszbikus karakterét kelti majd életre, aki Gotham Cityben afféle utcai harcosként vadászik majd a bűnözőkre. A szaksajtó szerint hatalmas lépést jelent majd az LMBTQI-közösség számára, hogy Kane személyében egy leszbikus szuperhős jelenhet meg a tévék képernyőin.

Ruby Rose a sorozat mellett egy egyelőre cím nélküli filmben is magára öltheti Batwoman jelmezét, amelyben – az Igazság ligája című DC-szuperhősfilmhez hasonlóan – több képregényfigura is feltűnik majd, Supergirltől a Villámon át a Zöld íjászig. Utóbbi idén decemberben érkezik a jelenlegi hírek szerint.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top