Szabadidő

Úszó-Eb: Sós Csaba szerint mindenki kihozta magából a maximumot

Négy arany-, három ezüst- és két bronzérmet szereztek a magyar sportolók.

Sós Csaba szövetségi kapitány szerint minden úszó kihozta magából a maximumot a Glasgow-ban csütörtökön befejeződött Európa-bajnokságon, ahol a magyarok négy arany-, három ezüst– és két bronzérmet gyűjtöttek.

Aki itt rajtkőre lépett, az mind a maximumot nyújtotta. Halálosan komolyan vették, egy Európa-bajnokságnak megfelelően készültek, az adott pillanatban a legjobbjukat teljesítették

– nyilatkozta.

Sós Csaba szerint a kilenc érem, amely könnyen lehetett volna több is, hiszen négy negyedik hely is csak századokon múlt, különösen fényes úgy, hogy mindössze két versenyző versenyzett abszolút csúcsformában. A 800 és 400 méter gyorson második, 1500 méteren pedig harmadik Késely Ajnáról, valamint a 200 méter háton harmadik Burián Katalinról. Utóbbival kapcsolatban megjegyezte: nagyon megérdemelte a bronzérmet.

A szövetségi kapitány külön hangsúlyozta, hogy a helsinki junior Európa-bajnokságon taroló Késely Ajna ezúttal a felnőtt mezőnyben lett a legeredményesebb magyar, valamint kiemelte a finn fővárosban ugyancsak remeklő Milák Kristóf 200 méter pillangón aratott sikerét.

Sós Csaba a legnagyobb pozitívumok között Németh Nándor 100 méter gyorson szerzett hatodik helyét említette:

a vegyesváltóban látszódott, hogy felszabadult, és olyan százat úszott, mint ezen az Eb-n senki. A tehetsége megvan, nála az érési folyamat tovább tart majd. Fizikai erő is kell még, de jó úton halad, nagyon biztató volt nekem.

Kitért Verrasztó Dávid 400 méter vegyesen aratott sikerére is, amellyel a 29 éves versenyző az Eb-k történetének legidősebb győztese lett ebben a számban:

Egy garast nem adtam volna érte, ez emberfeletti teljesítmény volt, amiben pályafutása teljes rutinja, de szerintem még az apjáé is benne volt. Tudtuk, hogy az elmúlt fél évben nem az úszás volt az élete központja, nem ahhoz igazított mindent, hanem fordítva. Amennyiben felfogja, hogy ez egyszeri és megismételhetetlen alkalom volt, és újra a régi Verrasztó dolgozik, akkor be fogja gyűjteni a hiányzó olimpiai érmét

– mondta.

Az ezüstérmes brit Max Litchfield, az aranyérmes Verrasztó Dávid és a bronzérmes spanyol Joan Lluis Pons Ramon a férfi 400 méteres vegyesúszás eredményhirdetésén. Fotó: MTI/AP/Darko Bandic

Cseh Lászlóval kapcsolatban a kapitány elárulta, egy kis lelkifurdalása van amiatt, hogy engedte úszni a 32 éves klasszist a csütörtöki zárónap délelőttjén a 4×100 méteres vegyesváltóban.

Maga kérte, hogy úszhasson, a világ egyik legtapasztaltabb versenyzőjéről beszélünk, nem akartam vele vitatkozni, de ha reggel pihent volna, akkor a döntőben meglett volna az a frissesség, ami talán hiányzott

– mondta a 14-szeres Európa-bajnokról, aki a legjobb idővel várta a 100 méter pillangó döntőjét, de végül nyolcadik lett.

A 200 méter vegyesen sorozatban ötödik aranyát begyűjtő Hosszú Katinkáról elmondta, nagyon örül annak, hogy a háromszoros olimpiai bajnok túl van az elmúlt fél évben történteken, hiszen magánéleti és szakmai válságot is meg kellett élnie.

Remélem, ez a győzelem megadja neki azt a lökést, ami elviszi Tokióig

– mondta Sós Csaba.

Fotó: MTI/EPA/Patrick B. Krämer

A 200 méter pillangón győztes Kapás Boglárka sikeréről azt mondta, egyedülálló alkalom volt, hiszen 16 évvel ezelőtt már ennél jobb idővel is nyertek. Ugyanakkor nem akarja kisebbíteni Kapás érdemeit, viszont ha világbajnokságon és olimpián szeretne eredményes lenni ebben a számban, akkor kőkeményen kell készülnie és fejlődnie is.

A kapitány a jövő évi dél-koreai világbajnoksággal kapcsolatban kijelentette: a mostani teljesítmény kevés lesz ahhoz, hogy eredményesek legyenek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top