Szabadidő

Guinness-rekordot döntött a 3 éves íjász kislány

Még óvodás, de már igazi íjásztehetség, nagy álma, hogy olimpiai bajnok lehessen.

Egy 3 éves indiai kislány 1111 nyilat lőtt ki 3 és fél óra alatt – ezzel a csúccsal bekerült a Guinness-rekordok könyvébe. Az indiai Chennaiban élő P. Sanjana céltáblája mintegy 8 méter távolságban volt, a rekordot hatalmas mosollyal az arcán fejezte be.

Nagyon boldog vagyok. Nem fáj semmim, fáradt sem vagyok. Az az álmom, hogy olimpiai aranyérmet nyerhessek” – nyilatkozta a rekordteljesítés után a csöppség, aki a 210 perc alatt igyekezett a lehető legtöbb nyilat kilőni.

Mint edzője, Shihan Hussaini elmondta, tanítványa óránként csupán 5 perc pihenőt tartott. „Amikor a szülők elhozták hozzám Sanjanát, már akkor éreztem benne a tüzet, s már akkor tudtam, hogy egy csodagyerek” – árulta el, hozzátéve: a kislány jó úton halad, hogy olimpiai bajnok lehessen.

Megvan az akarata, ereje, remekül koncentrál. Semmi kétség, olimpiai bajnok lesz belőle. Az állam és a központi szervek megadnak neki minden lehetőséget és támogatást ehhez” – mondta az edzője.

Forrás: India Today

Szülei szerint Sanjana már nagyon korán érdeklődni kezdett az íjászat iránt. Minden nap kitartóan gyakorol, amint hazaér az oviból.

(via)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top