nlc.hu
Szabadidő
Hajójáról vitték be a rendőrök az ittas kapitányt Siófokon

Hajójáról vitték be a rendőrök az ittas kapitányt Siófokon

Baj van a részeg tengerésszel – dudorászhatták a siófoki vízi rendőrök, miután szondát fújattak egy vitorlás hajó kapitányával, aki balesetet okozott a Balaton-patrt város kikötőjében, majd elszelelt a helyszínről.

Kisebb balesetet okozott a siófoki kikötőben egy vitorlás hajó kapitánya, aki hajójával nekiütközött egy elektromos vezetéknek, majd elhajózott a helyszínről.

Honlapján adott hírt a rendőrség arról, hogy szeptember 2-án este hét óra körül egy vitorlás behajózott a siófoki kikötő közforgalom elől elzárt részére, ahol a hajó árbóca hozzáért egy elektromos felsővezetékhez, amelyben kár keletkezett. 

Kékszalag vitorlásverseny (MTI-fotó: Szántó Áron)

A kapitányt nem rázta meg a dolog, kishajójával elhagyta a helyszínt, de a siófoki vízi rendőrök a nyomába eredtek, megállították és igazoltatták. A 49 éves budapesti férfival alkoholszondát is fújattak az egyenruhások, amely pozitív értéket mutatott.

A hajókázásnak ezen a ponton lett vége, mert az ittas kapitányt előállították a Siófoki Rendőrkapitányságra, ahol ittas vezetés, valamint a vízi közlekedés veszélyeztetése miatt büntetőeljárást indítottak ellene.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top