nlc.hu
Szabadidő
Ugorjatok fejest a Fesztiválzenekarral!

Ugorjatok fejest a Fesztiválzenekarral!

Jártatok már olyan koncerten, ahol nem csak hallhattátok, de láthattátok is a zenét? Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) nem szeretik a szokványos koncerteket – ez sem lesz az! Szeptember 21-én, 22-én és 24-én az Európai Hidak fesztiválon találkozhattok velük a Müpában. Mesélő erdők, kéklő hegyek, izgalmas festmények kivetítve – mintha egy baráti dixitezős estébe csöppennétek.

Fotó: Kurcsák István

A Fesztiválzenekar nemrég még a világ egyik legmenőbb klasszikus zenei fesztiválján, a BBC Promson játszott Londonban, szeptemberben viszont már a budapesti közönségnek zenélnek.

Az észt Arvo Pärt az egyik legtöbbet játszott ma élő szerző, eszeveszett kultusz övezi, a zenéit több mint száz filmben hallhattuk már, de az sem kevésbé érdekes, hogy a zenetörténet legtermékenyebb krízise is az övé. 1968-ban teljesen visszavonult, és csak nyolc évvel később tért vissza, megalkotva teljesen egyedi módszerét. A BFZ Fischer Iván vezényletével két darabját játssza el nektek: a szoprán hangra és zenekarra írt Como cierva sedienta és a Te Deum hangzik el.

A litván Čiurlionis mindössze harmincöt évet élt, de meglehetősen termékeny volt: négyszáz zeneművet és háromszáz festményt alkotott – imádott játszani a vizualitással és a zenével. A koncerten elhangzó Miške (Az erdőben) érzelmes zenés tájkép. A szimfonikus költeményt hallgatva meseszerű erdőbe csöppenünk, ahol nincs más dolgunk, mint élvezni az atmoszférát, a kivetített festményeket, és hagyni kalandozni a fantáziánkat. A koncert harmadik főszereplője a lett Pēteris Vasks, aki Pärthez hasonlóan hitt a minimalizmusban, művei tiszták és beszédesek.


A Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa közös őszi fesztiválja, az Európai Hidak minden évben más-más ország rejtett értékeit mutatja meg a kíváncsi közönségnek. Idén a Baltikum és Lengyelország kultúrájába ugorhatunk fejest.

További információ és jegyvásárlás: https://www.bfz.hu/bfo-cares/europai-hidak

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top