Szabadidő

Egyre kevesebb fiatal és egyre több idős ember szív marihuánát

Egy nemrég publikált kutatásból kiderül, hogy az idősebb korosztály képviselői egyre gyakrabban fogyasztanak kannabiszt, közülük sokan orvosi célból.

A kutatás, amelyben több mint 17.000, ötven évnél idősebb embert kérdeztek meg arról, hogy szokott-e füvezni, a Drug and Alcohol Dependence szakfolyóiratban jelent meg, és mint ilyen elsősorban az amerikai felhasználókra koncentrál. A számok így is elég beszédesek: az 50-64 éves korosztály tagjainál kétszer, míg a 65-nél idősebbek körében hétszer nagyobb az esélye, hogy kannabiszt használjanak, mint tíz évvel ezelőtt.

Az idősebb generációk sokszor orvosi célből fogyasztanak marihuánát (Fotó: Tumblr)

A New York University Medical School kutatói azt vizsgálták, hogy az egyre terjedő legalizáció korában az úgynevezett baby boomer generáció hogyan viszonyul a marihuána fogyasztásához. Az eredmények önmagukért beszélnek: a középkorú és idősebb amerikaiak körében jelentősen megnövekedett a kannabisz fogyasztása.

„A baby boomer generáció jelentős kulturális változások közepette nőtt fel” – írta Dr. Benjamin Han, a kutatás vezetője sajtóközleményében. „A hatvanas-hetvenes években jelentősen megnőtt a marihuána népszerűsége. Napjainkban tovább folytatódik a kannabisszal kapcsolatos attitűdök változása, így egyre kevésbé jelent stigmát a használata, főleg, hogy a hozzáférés is egyre könnyebb. Ennek köszönhető, hogy ennek a generációnak a tagjai – akik közül soknak van előzetes tapasztalata is – egyre gyakrabban használnak marihuánát.”

A kutatás másik érdekes eredménye, hogy a fiatalabb generációk – ahol hagyományosan mindig magasabb volt a fogyasztók aránya – esetében csökkenő trendet lehet megfigyelni. Éppen múlt hónapban jelent meg egy kutatás, amely a kaliforniai általános iskolás és gimnazista diákok körében vizsgálta a marihuána fogyasztását és azt találták, hogy jelentősen csökkent a fogyasztók aránya, még úgy is, hogy az amerikai államban egy ideje már legalizálták a füvezést. Hasonló a trend más olyan államokban is, ahol korábban legalizáltak, például Coloradóban, ahol elsőként lett legális a kannabisz fogyasztása.

„Nem láttunk jelentős felívelést a fogyasztási görbéken – nyilatkozta még áprilisban a Rolling Stone magazinnak John Hickenlooper coloradói kormányzó. – Az egyetlen terület, ahol ez megfigyelhető volt, a nyugdíjasok korcsoportja. Közülük sokan az időskori egészségügyi problémákkal kapcsolatos fájdalmak enyhítésére használják a kannabiszt, amelyről sok esetben bebizonyosodott, hogy hatékonyabb, mint a különféle opioidok.”

Mi a helyzet Magyarországon?

Mivel hazánkban egyrészt nem legális a marihuána, másrészt a rendelkezésre álló kutatások, statisztikák elsősorban a fiatalabb generációkra koncentrálnak, szakemberhez fordultunk, hogy megtudjuk, az idősebb magyarok esetében megfigyelhető-e hasonló trend.

„Úgy látom, hogy a természetes kannabisz fogyasztása egyre népszerűbb, főleg a főiskolát, egyetemet végzett, aktív korú, aktívan kereső, középosztálybeli és középkori, 40-45 éves korú nagyvárosiak körében” – mondta dr. Petke Zsolt a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológia Intézet (OPAI)addiktológiai osztályának osztályvezető főorvosa. „Sőt, a személyes véleményem az, hogy az alkohol ellenében egyre többen szoknak át a fűre, mert kevésbé jelentkezik a másnaposság jelensége. Ez a trend pedig az ennél idősebb korosztálynál is megjelenhet.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése