Szabadidő

Ma már a leszbikusok sem hordanak monoklit

Ha a húszas években szmokingos aranyifjaknak öltözött hölgyekkel akartunk találkozni, érdemes volt Párizs felé venni az irányt.

Kevés olyan stílusos (és egyúttal bámulatosan értelmetlen) kiegészítő létezik, mint a monokli. Viselje bár szivarozó kapitalista, expresszionista vagy avantgárd művész, magas rangú náci katonatiszt, ütődött arisztokrata, elkötelezett divatfi, netán cilinderes ponyvaregényhős vagy egy szívdöglesztően vigyorgó földimogyoró, a szemüregbe helyezett, elegáns keretbe foglalt kis lencse minden esetben ugyanazt üzeni: hogy tulajdonosa egy igazi, nagybetűs Férfi, aki épp az imént fogyasztott el egy túlságosan korai koktélt, mint mindegyik szereplő minden második Maugham-novellában.

Vagy legalábbis többnyire ezt üzeni.

A monokli fénykora ugyanis valamikor a tizenkilencedik század végén, illetve a huszadik század elején lehetett, és bár az első világháború után sem ment ki a divatból, azért ekkoriban már kissé régimódi viseletnek számított, ami valószínűleg meg is maradt volna a házikabátban The Timest olvasgató középkorú urak hóbortjának, ha közben nem kapnak rá a leszbikusok; talán ha máshonnan nem is, Otto Dix szép és zavarba ejtő Sylvia von Harden-portréjáról vagy a Csengetett, Mylord?-ból mindenki ismerheti ezt a típust.

Csoportkép a Le Monocle-ból

A nem sokkal korábban még oly férfiasnak tartott kiegészítő tehát a húszas évekre már egy egyre markánsabb arculattal, illetve közösséggel rendelkező szubkultúra jelképévé vált, és azon belül is persze leginkább azon felsőbb osztálybeli hölgyek körében, akik egyébként is szerettek úgy kinézni, mint mondjuk Rudolph Valentino. Népszerűségét jól mutatja, hogy a korszak egyik legkeresettebb leszbikus szórakozóhelyét is Le Monocle-nak keresztelték el, ahol ráadásul még a bejárat is egy stilizált monoklit formázott.

Ugyan kifejezetten a meleg közönségnek fenntartott klubok már korábban is léteztek, a mai értelemben vett melegbárok első nagy időszaka nagyjából a húszas évekre (vagy ahogy a franciák nevezték: années folles, azaz őrült évekre) esett, amikor Európában elsősorban az éppen legliberálisabb (vagy legdekadensebb, kis rosszindulattal pedig legkommunistább) időszakát élő Berlinben, illetve a párizsi Montmartre és Pigalle negyedekben vártak tárt karokkal mindenkit, aki szabadon óhajtotta megélni a saját szexualitását, és mindehhez még pénze is volt.

„Kövér Claude” és barátnője

A bizonyos körökben csak Párizs-Leszbosznak becézett francia főváros vendégszeretetét élvezte többek közt az amerikai Djuna Barnes, az Éjerdő című leszbikus alapmű későbbi szerzője, Natalia Clifford Barney, a Szapphó modorában verselő, tematikus erdeinimfa-bulikat tartó, nőfaló salonnière, Oscar Wilde unokahúga, az íróra egyébként megszólalásig hasonlító Dolly Wilde, a biszexuális táncosnő, Isadora Duncan, a műgyűjtő Gertrude Stein vagy a lektűríróból revütáncosnővé, majd az európai irodalom nagyasszonyává növő Colette – és még sokan mások (mint a franciák szuperatlétája, a hatalmas termetű, birkózásban, bokszban, diszkoszvetésben, autóversenyzésben, súlyemelésben és futballban egyaránt jeleskedő leszbikus titán, Violette Morris, akit szexuális irányultsága miatt nem engedtek indulni az 1928-as olimpiai játékokon, ezért sértettségében csatlakozott az SS titkosszolgálatához, majd a Gestapóhoz, ahol Hiéna becenéven tett szert rettegett hírnévre. 1944-ben végezte ki az ellenállás).

Lulu (jobbra) és egy leszbikus pár a pultnál

Szóval, ha valaki ekkoriban a legfrissebb és legelegánsabb francia férfidivatot követő, hanyagul cigarettázó hölgyekkel szeretett volna ismerkedni, vagy egyszerűen csak gyönyörködni bennük, akkor érdemes volt legalább egyszer ellátogatnia a környékre; és pláne érdemes volt betérnie a Le Monocle-ba. A legendás night clubot a fantasztikus becenevet viselő Lulu de Montparnasse vezette, aki maga is előszeretettel hordott szmokingot, monoklit, valamint fiúsra vágott frizurát, és a személyzettől is megkövetelte ugyanezt.

Kevésbé oldott csoportkép sok monoklival

Hogy a szórakozóhely zárt, titokzatos világáról ilyen pazar fotók maradtak az utókorra, az egy honfitársunknak, a Picassóval, Dalíval és Matisse-szal is baráti viszonyt ápoló, brassói születésű Halász Gyulának, azaz nemzetközibb csengésű művésznevén Brassaïnak köszönhető, aki a harmincas évek legelején a fényes Párizs árnyékos, romlott és veszélyes oldalát örökítette meg számos hangulatos képen; koldusokat, csavargókat, striciket, kurvákat, utcai kemény fiúkat és más hasonlókat, úgyhogy törvényszerű volt, hogy előbb-utóbb belefut Luluba és udvartartásába.

Lulu

A Le Monocle-t a német megszállást követően természetesen bezáratták, és bár a háború után még néhányszor megpróbálták újranyitni, a régi varázs már soha többé nem tért vissza. És hát azóta már sajnos a leszbikusok sem hordanak monoklit.

Képek: Wikipedia. Moma.org, Flickr

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése