A nyelvtudás általános szintjének emelése segíti a fiatalok boldogulását, a munkavállalókat, a magyar vállalkozásokat, valamint az állami és gazdasági szervezetek versenyképességének növelését is. Ezért a kormány a magyar lakosság idegennyelv-tudása céljából különböző intézkedések kidolgozásra kérte fel a minisztériumokat – írta csütörtöki közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
A Nemzeti Versenyképességi Tanács javaslatára született, a napokban bejelentett kormánydöntés célja, hogy legyen választási lehetőségük azoknak, akik a nyelvtanulás részeként szívesen néznének filmet idegen nyelven. A bejelentés hírére sokan megijedtek, hogy mi lesz a magyar szinkronnal, egy emberként tiltakozott például a szinkronszakma.
A filmek feliratozása csak egy eleme a minisztérium nyelvtanulást elősegítő terveinek. A tervezett intézkedések között szerepel a korszerű idegennyelv-oktatási módszerek meghonosítása, a nyelvszakos tanári képzésben részt vevő hallgatók külföldi résztanulmányainak támogatása, a két tannyelvű általános és középiskolai oktatás és az anyanyelvi idegennyelv-tanárok alkalmazásának ösztönzése. Ezen túl a nyelvtanulási diákhitel bevezetése, az idegen nyelvi táborok, tanulmányutak, diákcsere programok ösztönzése, a középiskolában oktatott második idegen nyelv óraszámának az első idegen nyelvre történő átcsoportosíthatóságának vizsgálata is tervben van.