Szabadidő

Különös barátra lelt a sérült szarka

A két jóbarát azóta sülve-főve együtt megy mindenhová, sőt még a kajájukat és az ágyukat is megosztják egymással.

Mike egy szarka, akit egy Steve Rostron nevű brit férfi fedezett fel néhány hónappal ezelőtt. Pontosabban nem is ő, hanem Boo nevű kutyája, aki kiszagolta, hogy a kismadár egy elektromos kapcsolódoboz mögött fekszik. A kis szarka valószínűleg a fészekből eshetett ki, Steve pedig nagyon aggódott, hogy esetleg elpusztul. Ezért magához vette, és addig ápolta, amíg teljesen fel nem gyógyult.

Ezután vissza akarta engedni a szabadba, a madárka azonban úgy döntött, inkább új barátaival szeretne maradni. Innentől alkotnak furcsa párost Booval, akivel gyakran egymás mellett heverésznek Mike kanapéján, és tévéznek. De amikor sor kerül a délutáni sétára, Mike előrerepül, majd bevárja négylábú haverját.

Képünk illusztráció (Fotó: Tumblr)

Sőt, a szeretet olyan mértéket öltött, hogy Mike már éjszakára sem hajlandó bemászni a kalitkájába, hanem Boo kosarában odabújik az összegömbölyödő kutyához, és így alusszák át az éjszakát.
Mike ettől függetlenül néha szárnyra kel, és repked egy kicsit a környéken, de minden este visszatér a családhoz. A madár már valóságos hírességgé vált a Sabden nevű kis faluban, ahol Rostron feleségével, Janine-nel együtt él.

„Nagyon társasági lény” – mesélte Rostron a Metro brit napilapnak. „Nagyon érdekli, ha valahol tömeg van, a parkban pedig gyakran szoktunk úgy sétálni, hogy Mike Boo hátán lovagol. Mike egy igazi szupersztár, és Booval egészen varázslatos a barátságuk. Ma már el sem tudnánk képzelni az életünket nélküle.”

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, és olvasd elsőként a legizgalmasabb híreket!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése