Szabadidő

Megszülettek a világ első lombik-oroszlánkölykei

A két kölyök, egy hím és egy nőstény augusztus 25-én született, mindketten jól vannak, és egészségesek – mondta Andre Ganswindt, a Pretoriai Egyetem emlőskutató intézetének munkatársa. A cikkben videót is láthattok az oroszlánkölykökről.

A dél-afrikai intézet szakértői a nőstény afrikai oroszlánok (Panthera leo) reprodukciós rendszerét kutatják, 18 hónapnyi kísérletezés után érték el a sikert. Ganswindt elmondta, hogy egy egészséges oroszlántól gyűjtöttek spermát, majd meglepő módon nem volt szükség túl sok próbálkozásra a sikeres megtermékenyítéshez. A szakértő szerint az áttörő eredmény megismételhető, így a tudósok remélik, hogy a technika alkalmazható lesz más veszélyeztetett nagymacskák megmentésére is.

Az oroszlánok kihaltnak számítanak 26 afrikai országban, a vadon élő egyedek száma az elmúlt két évtizedben 43 százalékkal visszaesett. Nagyjából 20 ezer példány él szabadon a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) adatai szerint, amely az afrikai oroszlánt a sebezhető kategóriába sorolja. 

„Ha nem teszünk valamit, kihalhatnak” – mondta a szakember. Kiemelte: ahelyett, hogy az oroszlánokat pároztatás céljából áthelyeznék, ezzel a technikával egyszerűen a spermát kell átszállítani a termékeny nőstényekhez, ahogyan azt a fogságban élő elefántpopuláció esetében is teszik Észak-Amerikában és Európában. 

Az eredmények részben Isabel Callealta spanyol állatorvos és a Pretoriai Egyetem tudósa kutatásának köszönhetők. Callealta arra képzett ki oroszlánokat, hogy közvetlenül a kerítés mellé feküdjenek, ahol könnyen vérmintákat vehetnek tőlük a hormonszintjük és így az inszemináció ideális időpontjának meghatározása érdekében.

„Az, hogy az első mesterséges megtermékenyítéssel fogant oroszlánkölykök természetes hazájukban, nem pedig egy tengerentúli állatkertben születtek, fontos mérföldkő Dél-Afrika számára” – fogalmazott Imke Lueders kutató. „Az asszisztált reprodukciós módszer újabb eszköz az állatvédelem számára. Természetesen nem az egyetlen megoldás, de egy újabb módszer, amelyet a veszélyeztetett fajok védelme érdekében használhatunk” – mondta. 

Állatvédelmi szervezetek azonban bírálattal is illetik a módszert. “A fogságban élő oroszlánok tenyésztésének ipara Dél-Afrikában kizsákmányoló és profitorientált. Bevételét interakción alapuló tevékenységekből – oroszlánkölykök simogatásából, oroszlánsétáltatásból, trófeavadászatból és oroszláncsontvázak kereskedelméből – szerzi és semmivel sem járul hozzá a faj megőrzéséhez” – emelte ki Mark Jones, a Born Free Alapítvány munkatársa.

Egy 18 nemzetközi és afrikai állatvédelmi szervezetből álló csoport levelet írt a kutatóknak. Eszerint nem támogatják a kutatást, de elismerik, hogy a mesterséges megtermékenyítés segíthet más veszélyeztetett vadmacskák, például a gepárdok védelmében.

Forrás: MTI

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top