nlc.hu
Szabadidő
Ezt a programot ne hagyd ki! Irány az A38-as Hajó

Ezt a programot ne hagyd ki! Irány az A38-as Hajó

Tudod már, mit fogsz csinálni november 4-én? Mi tudjuk. Ha ránk hallgatsz, az A38-as Hajón leszel, ahol menő programok várnak rád. Koncertek, filmbemutatók, fotókiállítás, beszélgetések - el tudsz képzelni ennél izgalmasabb vasárnapot? Ráadásul mindezt ingyen. Na, benne vagy? Akkor elmondjuk, amit tudnod kell.

A Halmos Béla Programiroda és a Hagyományok Háza szervezi a rendezvényt. Oké, lehet, hogy nem hallottál még Halmos Béláról, akkor segítünk: Halmos Béla a világszerte százezreket vonzó táncházmozgalom egyik elindítója volt, aki a hetvenes években az urbánus generációból elsőként hegedült adekvált módon népi dallamokat. Több mint négy évtizedes aktív tevékenysége során zenészként, folklórgyűjtőként, oktatóként és szervezőként a magyar népi kultúra és a táncházmozgalom ügyéért dolgozott, jelentős életművet hagyott maga után. Mind eredeti gyűjtéseket végző és feldolgozó folklórgyűjtőként, mind a városi revival mozgalom irányítójaként szerteágazó tevékenységet folytatott.

Mi közöd hozzá?

A gyűjtő nevét viselő program célja tehát nem is lehetne más, mint a népzenei utánpótlás támogatása, a színvonalas nép- és világzenei produkciók népszerűsítése, a táncházak programjainak támogatása. Akik részt vettek már a rendezvényeik egyikén, biztosan azt is tudják, hogy Magyarország izgalmas, dinamikusan változó, érdekes és piacképes folk- és világzenei produkciókat felvonultató ország, amelyre érdemes odafigyelni. Arról nem is beszélve, hogy a Halmos Béla Program kimagasló hatékonyságú, mintaértékű kulturális mecenatúra-program. Hogy hogyan jön ez a november 4-i rendezvényhez? Úgy, hogy a program névadóját ünnepeljük meg, és olyan szuper koncertek várnak rád, amelyek által nemcsak nagyszerű élményekkel leszel gazdagabb, hanem meg is érted, sőt mi több, meg is érzed, mit jelent a Halmos hagyaték. Még mielőtt megriadnál a pátosztól meg attól, hogy népi, hagyományos világba kalauzolunk, súgunk valamit: esküszünk, hogy a táncház a világ egyik legjobb bulija. Akik ropták már „népibulikban”, most bőszen helyeselnek, akik még nem, azok majd fognak.

népzene buli a38

Ha azt gondolod, hogy csak táncolhatsz és koncerteket hallgathatsz az A38-as Hajón, nagyon tévedsz. A népi kultúra a beszélgetésekbe is beköltözik. Szeretnél találkozni Sebestyén Mártával vagy Sebő Ferenccel? Azt már nem hisszük el, hogy nem tudod, kik ők. Azt viszont simán gondoljuk, hogy ezeknek a neveknek az említése is épp elég ahhoz, hogy megbizonyosodj, hogy minőségi programra hívunk. De nem is csigázunk tovább, lássuk a részletes programokat, a helyszínekre lebontva.

Ez vár az étteremben

  • 16:30 Mesterek és tanítványok – koncertfilm, premier
  • 17:30-18:00 kötetlen népzene a BorFolk együttessel

Irány a kiállítótér!

  • 16:00 A Hagyományok Háza Baráti Körének fotókiállítása Halmos Béláról. A kiállítás megnyitón moldvai dallamokat ad elő Halmos Kata és Kudász Ferenc.
  • 16:30 Halmos Béla emlékezete – A szerző, Jávorszky Béla Szilárd könyvbemutatója
  • 17:30-18:30 Emlékezés Halmos Bélára – beszélgetnek: Eredics Gábor, Sebestyén Márta, Sebő Ferenc, Fábián Éva, Szomjas György, Dénes Zoltán

Mi lesz a koncertteremben?

  • 19:00-20:30 A Halmos Béla-díjas hegedűsök koncertje: Lipták Dániel és a Békés Banda, Horsa István és a Horsa Banda Havay Viktóriával, Nyitrai Tamás, Mihó Attila és a Bazseva zenekar
  • 21:00-22:00 Koncert Halmos Béla Az a szép piros hajnal című lemezéből. Ének – Sebestyén Márta, Agócs Gergely, Hetényi Milán; hegedű – Salamon Beáta, Virágvölgyi Márta, Gombai Tamás, Ökrös Csaba, Vizeli Balázs; kontra – Csoóri Sándor, Fekete Antal Puma; furulya – Juhász Zoltán; cimbalom – Balogh Kálmán; nagybőgő/cselló – Havasréti Pál, Éri Péter
  • 22:00-24:00 Táncház

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top