Szabadidő

„A pénz nem minden, de sok pénz, az már valami” – 10 remek gondolat a Nobel-díjas G. B. Shaw-tól

Oscar Wilde egyszer azt mondta, hogy Shaw-nak nincsenek ellenségei, de a barátai se szeretik. Igazából Shaw-nak, mint minden ellentmondásos figurának, sok ellensége volt, de számos barátja is. 37 színdarabot írt, köztük sok remekművet, 1925-ben kapott irodalmi Nobel-díjat. Sose fogadott el egyébként díjakat, de ezt hosszas vonakodás után átvette.

G. B. Shaw, a XX. század egyik legtermékenyebb színpadi szerzője. Nagyon későn, 42 éves korában írta élete első színdarabját, szerencsére utána még 52 évig élt. Nem sokkal halála előtt mulatságos darabot írt Newtonról és a tudóst meg nem értő urakról. 94 évesen esett le a biciklijéről, és a koponyalapi törésbe halt bele.

Elképesztő humor jellemezte, és szinte mindenben tehetséges és sikeres volt, amibe belefogott. Apja iszákos naplopó volt, akit zongoratanárnő édesanyja tartott el egészen addig, amíg egyszer csak meglépett az ír otthonából Angliába, egy ismert zongoraművésszel és magával vitte G.B. Shaw húgát is.

G. B. Shaw (fotó: Getty Images)

Show egyébként kiválóan zongorázott, és ennek később hasznát is vette, hiszen rengeteg zenekritikát írt. Miközben a könyvtárakban található összes könyvet elolvasta, a sportban is sikeres volt. Remekül bokszolt,  és sokszor nyert versenyeket. A fiú egy időre egyedül maradt iszákos apjával, aki azt remélte, hogy a fia eltartja majd, de csalódnia kellett, mert Shaw az anyja után ment, Londonba, és örökre búcsút mondott apjának.

Londonban megnősült, esszéket és kritikákat írt, majd 42 évesen megszületett az első színműve, a  Warrenné mestersége. Bár a darab remek volt, húsz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy színházban is bemutassák, mert nagyon megosztó volt a témája. Warrenné ugyanis bordélyt üzemeltet, ráadásul egy pappal együtt, ebből fedezte jómódú életét, és finanszírozza lányát. G.B. Shaw közben történelmi drámákat is írt, például a Caesar és Cleopátra címűt. A Szent Johanna egyesek szerint nemcsak Shaw, de az évszázad legkiválóbb színjátéka. A Szent Johanna megírása után egyértelműen világhírű lett, nemcsak színdarabjait, de regényeit is kiadták.

1946, Shaw a kertjében (fotó: Getty Images)

Színészek és főleg színésznők versengtek a szerepeiért, nemcsak a színpadon, hanem a magánéletében is. Két világhíres színművésznő is szerelmes barátságban volt vele, intenzíven leveleztek egymással Londonból Londonba. Shaw persze remek levélíró volt, idővel könyvekben adta ki mind a két levélváltását. Meglepő módon Shaw felesége is jól mulatott ezeken a leveleken. Egyszer egy újságíró megkérdezte Shaw feleségét, mit tud férje titokban tartott életéről. Az asszony ezt válaszolta:

Jó nevelésű férfi és asszony nem érdeklődik házastársa másokra tartozó érzelmeiről és olyan sétálgatásairól, amelyeket nem kíván otthon közölni.

Shaw és felesége az otthonukban ( fotó: Getty Images)

G.B. Shaw ünnepelt íróként halt meg, akinek sem életében, sem halálában nem ártott egyetlen rosszindulatú kritika sem, mert mindent humorral kezelt.

10 kihagyhatatlan idézet G. B. Shaw-tól:

  • Az egyetlen ember, aki rendesen viselkedett velem, a szabóm volt, mert ő minden alkalommal, amikor nála jártam, megmérte, hogy milyen hosszú a karom és a lábam, és milyen széles a derekam. Mindenki más csak egyszer mért meg, és attól kezdve elvárták, hogy a régi mértékek passzoljanak rám.
  • A hallgatás a megvetés legtökéletesebb megnyilvánulása.
  • A magány gyönyörű, de nem olyankor, ha egyedül van az ember.
  • A pénz nem minden, de sok pénz, az már valami.
  • Nem tudom, élnek-e emberek a Holdon, de ha élnek, akkor a Földet használják elmegyógyintézetnek.
  • Az emberek mindig a körülményeket okolják azért, amit az életben elérnek. Én nem hiszek a körülményekben. Azok az emberek, akik boldogulnak ebben a világban, olyanok, hogy reggel felkelnek, és megkeresik azokat a körülményeket, amelyekre szükségük van. Ha nem találnak ilyet, megteremtik őket.
  • A házasság nevű szövetség tagjai: egy férfi, aki nem tud csukott ablaknál aludni, és egy nő, aki kizárólag csukott ablaknál tud.
  • Két tragédia van az életben. Az egyik, ha hőn óhajtott vágyunk nem teljesül. A másik, ha teljesül.
  • Ügyelj arra, hogy megszerezd azt, amit szeretsz, különben kénytelen leszel megszeretni azt, amit kapsz.
  • Az okos ember alkalmazkodik a világhoz, a buta makacsul a világot próbálja magához hajlítani. Ennélfogva a haladás a butáktól függ.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top