Szabadidő

Elképesztő biztonsági bemutatót tartott a világ legviccesebb légiutas-kísérője – videó

Most tízezrével osztják a felvételt az interneten.

Tízezrével osztják az interneten azt a videót, amelyen a „világ legviccesebb légiutas-kísérője” tart biztonsági bemutatót az amerikai Frontier Airlines egyik Orlandóból Colorado Springsbe tartó járatán.

A felvételen az látható, illetve leginkább hallható, ahogyan a vezető légiutas-kísérő, egy bizonyos Daniel Sandberg különféle poénokkal dobja fel a felszállás előtt szokásos biztonsági tájékoztatót. Mondanunk sem kell, hogy az utasok nagyon díjazták az ötletet.

Sandberg azzal kezdte a bemutatót, hogy közölte: a gép elején álló stewardess a felesége, a hátul álló pedig a szeretője. Később azzal viccelődött, hogyan adják rá a szülők az oxigénmaszkot a „kedvenc gyerekükre”, illetve hogy az oxigén csak azoknak jár, akik kifizették az 50 dolláros pluszköltséget.

A felvételt egy 55 éves nő, bizonyos Cindy Kuhn készítette. A videón látszik, hogy az utasok végignevették, a végén pedig hatalmas tapssal jutalmazták a bemutatót. Kuhn szerint azért is jó ötlet az ilyesmi, mert a repüléstől sokan idegesek szoktak lenni, így viszont egyből feloldódtak az emberek.

Kattints a lejátszáshoz!

(Story Trender)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése