Kissé furcsa belegondolni, de a huszadik század egyik legszebb és legragyogóbb filmcsillaga, Grace Kelly (akire magyarul egyébként hivatalosan Grácia hercegnéként illene hivatkozni, és ez két fokkal még mindig jobb, mint a Megán sussexi hercegné) aktív karrierje csupán öt évig tartott, és amikor olyan neves kortársai, mint Audrey Hepburn vagy Elizabeth Taylor éppen legemlékezetesebb, vagy legalábbis legnépszerűbb filmszerepeikben lubickoltak (Kleopátra, Álom luxuskivitelben), ő már rég hátat fordított a színésznői hivatásnak, mi több, az Egyesült Államoknak is.
Igaz, ez az öt év azért meglehetősen tumultuózusnak bizonyult. A már akkor is született hercegnőként viselkedő Grace Kelly 1951 és 1956 között tizenegy filmet forgatott, köztük legalább két közmegegyezéses remekművet (Gyilkosság telefonhívásra, Hátsó ablak, mindkettő Alfred Hitchcock rendezésében, illetve a végére befért még egy nem különösebben erős Molnár Ferenc-adaptáció is), bezsebelt számos fontos díjat (New York-i Filmkritikusok díja, BAFTA, és egy Oscar a nálunk nem annyira ismert, 1954-es Vidéki lányért), valamint példátlan odaadással és szakértelemmel gyűjtögette Hollywood legkapósabb (nem ritkán házas-családos) férfisztárjainak skalpjait, amivel aztán sikerrel ki is vívta az ötvenes években épp a képeslapszerűen neopuritán korszakát élő Amerika rosszallását, és kis híján tönkretette saját karrierjét. Hosszabb-rövidebb ideig a szeretői közé tartozott többek közt Gary Cooper, Clark Gable, Bing Crosby, Marlon Brando, Frank Sinatra, Paul Newman, William Holden, David Niven, Ray Milland és a rendező, Fred Zimmermann, ami már így is imponáló, de ha még jut neki tíz év ezen a pályán, alighanem az egész filmgyári Ki-Kicsodát kipipálhatta volna.
Hogy aztán ez mégsem így történt, az egy nagy, csodás szerelemnek volt köszönhető. A fiatal, alig 26 éves, éppen a sikerei csúcsán trónoló Grace Kelly 1955 áprilisában találkozott először későbbi férjével, III. Rainier monacói herceggel, aki egyébként abban az időben épp egy első osztályú amerikai feleséget keresett magának (bár ez csak pletyka, Arisztotelész Onasszisz, a dúsgazdag görög hajómágnás állítólag Marilyn Monroe-t ajánlotta a ceruzabajszú uralkodó figyelmébe, de ő sajnos nem felelt meg a Grimaldi család kívánalmainak). Végül kettejük esküvője lett a múlt század egyik legnagyobb társasági- és médiaeseménye, pedig a kapcsolat meglehetősen nehézkesen vagy talán inkább katasztrofálisan indult.
A színésznő az akkor még nem intézményesült cannes-i filmfesztiválon vett részt, hogy a Fogjunk tolvajt című legújabb moziját népszerűsítse, azon a bizonyos, sorsfordító április 5-én pedig egy fotózásra volt hivatalos, amelyet Pierre Galante, a Paris Match magazin vezetője szervezett le neki. Galante-nak az a pompás ötlete támadt, hogy az amerikai film hercegnőjét a francia Riviéra hercege, azaz III. Rainier társaságában kellene megörökíteni, egyenesen az uralkodói palotában, hisz ebből minden érintett fél csak profitálhat. Grace Kelly viszont eleve későn kelt, és csak a reggeli fürdőzés után szembesült a ténnyel, miszerint a munkássztrájkok miatt Franciaország jelentős részén nincs áram, úgyhogy se hajat szárítani, se rendesen sminkelni nem tud, az előre kikészített rózsaszín-bézs kosztümöt pedig hiába is vasalná a szobalány. Szóval jobb híján hátrafogta a még vélhetően kissé nedves haját, feldíszítette egy virágkoszorúval, majd felvette az egyetlen ruháját, ami nem volt gyűrött: egy rózsás mintájú, hosszú ujjú darabot, amelynek szoros felsőrésze volt, és lágyan omló, finoman suhogó selyemszoknyája.
Mivel elektromosság híján természetesen a liftek sem működtek az elegáns Carlton Hotelben, a művésznő kénytelen volt a lépcsőt használni, amitől szintén nem lett jobb kedve. A Monacóig vezető, rohamtempóban megtett autóúton ennek megfelelően már eleve kissé neurotikusan viselkedett, ráadásul mikor megérkeztek, az a hír várta őket, hogy a herceg is késik egy órát, amitől meg kis híján idegösszeroppanást kapott, és a magazin fotósai csak komoly küzdelem árán tudták megakadályozni abban, hogy azonnal sarkon forduljon. De aztán végre-valahára Rainier is befutott (és remélhetőleg udvariasan elnézést is kért), onnantól kezdve pedig ment minden, mint a karikacsapás; bár azt túlzás lenne állítani, hogy szerelem volt első látásra, az biztos, hogy a színésznő elbűvölőnek találta a herceget, ahogy alighanem elbűvölőnek találta a 225 szobás palotát, a magánállatkertet és a főúri reprezentáció egyéb kellékeit is.
Az meg már csak hab a tortán, hogy – Edward Quinn fotográfusnak hála – ilyen alaposan és művészien dokumentált első randevú még soha nem esett meg az első randevúk évezredes történelmében. Hogy a kölcsönös szimpátiából szerelem lett, az részben egyébként Rainier herceg gyóntatójának, Tucker atyának is köszönhető, aki egy levélben mondott köszöntet Kellynek azért, hogy „megmutatta a hercegnek, milyen egy igazi amerikai katolikus lány, és azért, mert ilyen mély benyomást tett rá”.
Az évszázad álompárja (vagy legalábbis az egyik a sok közül) egy ideig még titokban tartotta a kapcsolatot, úgyhogy amikor 1956 januárjában Monaco államminisztere bejelentette a herceg és színésznő eljegyzését, az földindulásszerű szenzációt okozott az egész világon. Április 19-én került sor az esküvőre, amelyre ma alapvetően két dolog miatt szokás emlékezni: az egyik, hogy ez egy komoly médiatörténeti mérföldkő volt is egyúttal, hisz a szertartást iszonyatosan sokan, körülbelül 30 millión követték élőben a tévében (ismételjük: 1956-ban), a másik pedig Grace Kelly fantasztikus, több száz méternyi selyemből és csipkéből készült esküvői ruhája, ami mai napig a műfaj egyik meghaladhatatlan csúcsteljesítményének számít.
Ez a pompás ceremónia volt Grace Kelly utolsó és (bizonyos szempontból) legnagyobb alakítása. Bár szeretett volna visszatérni a filmezéshez, hercegnéként és a miniállam legújabb nemzeti büszkeségeként ezt már nem tehette meg, mert Rainier és alattvalói nem nézték jó szemmel színésznői ambícióit. Jó katolikusként tehát tisztességgel teljesítette dinasztikus kötelezettségeit, és szült három gyermeket (köztük egy fiút, Albertet, a jelenleg is regnáló monacói herceget), reprezentált férje oldalán, és csendes beletörődéssel (talán enyhe depresszióval) viselte az öregedést, illetve a ragyogó és eseménytelen mindennapokat. 1982-ban, 52 éves korában hunyt el autóbalesetben.
képek: wikipedia
