nlc.hu
Szabadidő
Eddig ismeretlen Szabó Magda-regényt találtak, meg is jelent

Eddig ismeretlen Szabó Magda-regényt találtak, meg is jelent

Szabó Magda 1944-ben írta a Csigaház című kisregényt. Ez megcáfolja azt a vélekedést, hogy Szabó költőként kezdte a pályáját.

A Szabó Magda-könyvek újrakiadásán dolgozó szerkesztő, Jolsvai Júlia találta meg az író hagyatékát kutatva a Csigaház című kisregény kéziratát. A regényt Szabó 1944-ben írta. Az irodalomtörténészek mostanáig úgy tudták, a később regényeivel ismertté vált Szabó költőként kezdte a pályáját, a Csigaházat azonban három évvel első verseskötete előtt írhatta.

Hunyady József fotója Szabó Magda hagyatékából, 1964

Az erősen németellenes Csigaház 1939-ben, az Anschluss utáni Bécsben játszódik. A címbeli Csigaház egy panzió neve, a vendégek viszonyairól szól a történet. Mivel Szabó általában kéziratai gépelt változatát őrizte csak meg, kuriózum, hogy a Csigaházat kézírásos formában tette el – szerkesztője szerint azért, hogy egyszer majd kiadathassa. Később viszont erre nem került sor, mert Szabó mindig az aktuálisan írt műveivel foglalkozott. A mostani kiadásba érdekességként bekerült néhány lap is a kézírásos változatból.

A Csigaház november 14-én jelent meg a Jaffa Kiadónál.

(24.hu)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top