Szabadidő

Mai hősünk a macska, amelyik megpróbálta…

Ha néha úgy érzed, az élet kilátástalan küzdelem, mutatunk egy négylábút, amely kész sorsközösséget vállalni veled.

Az élet sokszor nehéz, gyakran érezhetjük úgy, hogy hiába minden erőfeszítés, nem jutunk egyről a kettőre. Még akkor is, ha szinte már a szánkban érezzük a győzelem ízét, ha már karnyújtásnyira vagyunk a megoldástól, ha a csillagok állása is nekünk kedvez, mégis, a siker kapujában állva jövünk rá, hogy hiába volt minden, és jobban tesszük, ha beletörődünk a kudarcba.

Képünk illusztráció, de akár az alábbi videón szereplő cica is lehetne (Fotó: Tumblr)

A fenti, közhelyekkel is súlyosbított eszmefuttatást akár az alábbi felvételen látható macska is írhatta volna, vele ugyanis rút tréfát űzött a természet. Látszik is rajta, hogy igyekszik az összes ragadozógénjét bevetni, sőt még talán okkult rituálét is végrehajt, miközben feltehetően Básztethez, az ókori egyiptomi macskaistennőhöz fohászkodik, csak jusson már végre hozzá a finom falathoz.

Valójában a cica a gyász mind az 5 fázisát belesűríti az alábbi, drámai 15 másodpercbe. Az első a tagadás, amikor hiába áll a kőkemény jégpáncélon, úgy gondolja, a belefagyott hal ennek ellenére könnyen megszerezhető finom falat lesz. Ezt követi a harag, amikor az állat konstatálja, hogy nem lesz ez olyan egyszerű, ezért heves mozdulatokkal igyekszik megoldást találni a különös problémára.

A hatodik másodperc környékén jön az alkudozás, amikor finomabb mozdulatokkal és egy kis nyalogatással igyekszik rávenni a jeget, hogy engedje végre hozzáférni a halhoz. Amikor ez nem sikerül, egy picivel arrébb pattan, és kétségbeesve néz fel a kamerát kezelő emberre – ez már maga a depresszió. Az utolsó másodperc pedig maga az elfogadás, amikor sóvárogva néz ugyan a jégbe fagyott finomságra, de tudja, hogy az bizony soha nem lesz az övé.

Reméljük, a tanulságos kis felvétel – ha más, napi gondokat nem is tudott megoldani – legalább néhány másodpercre megmosolyogtatta a kedves olvasót. Emellett pedig egy hatalmas pacsit küldünk a cicának a kitartásáért és bízunk benne, hogy az élet végül megjutalmazta egy szép kövér halvacsorával.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top