Szabadidő

Meghalt Bernardo Bertolucci olasz filmrendező

77 éves korában meghalt Bernardo Bertolucci, Az utolsó tangó Párizsban, a Lopott szépség és az Álmodozók rendezője.

Bernardo Bertolucci évek óta rákos beteg volt. Római otthonában halt meg hétfőn, halálhírét sajtósa közölte.

Bertolucci az olasz filmtörténet egyik legjelentősebb rendezője volt. Pályáját a nagy modernista olasz rendezők, Fellini, Antonioni és Pasolini sikerei után kezdte Pasolini asszisztenseként. Első rendezését, A kaszást 1962-ben mutatták be. A hatvanas években mutatták be Forradalom előtt, Partner, illetve Szerelem és düh című filmjeit, és társíróként a Volt egyszer egy vadnyugaton is dolgozott.

Bernardo Bertolucci (fotó: Tiziana Fabi / AFP)

Igazán jelentős filmjeit a hetvenes évek elején készítette: A megalkuvóban Jean-Louis Trintignant-nal forgatott, a botrányfilmként elhíresült Az utolsó tangó Párizsban forgatásán Marlon Brandót és Maria Schneidert rendezte, a Huszadik század főszereplője Robert De Niro volt. A hetvenes évek közepétől Bertolucci a nagyközönség által jobban szeretett, koprodukciós midcult-filmeket készített, például A kis Buddhát vagy Az utolsó császárt, amelyért Oscar-díjat kapott.

Marlon Brando és Maria Schneider Az utolsó tangó Párizsban című filmben (fotó: Angelo Novi / Europress)

A kilencvenes években forgatott filmjei közül a Lopott szépség, a kétezres évekből az Álmodozók vált kultikussá. Utolsó rendezése a 2012-es Én és te.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top