Szabadidő

Hiánypótló digitális mesekönyv jelent meg

A 33 mesét tartalmazó elektronikus könyvben szereplő történetek bemutatják, hogy mindenkiből lehetnek hősök.

A Napos Oldal a Sérült Emberekért Alapítvány korábban már kiadott egy kötetet Napos mesék – Ismerj meg és fogadj el! címmel, amelyben olyan történetek szerepeltek, ahol a főszereplők valami olyan tulajdonságukból kovácsoltak előnyt, amelyet mások hátrányként láttak.

Az alapítvány nemrég megjelentette az Újabb napos mesék – Ismerj meg és fogadj el! című digitális könyvét, amely az első kiadványból kimaradt meséket foglalja egységbe. A vezérmotívum itt is hasonló, a 33 mese szereplői valamilyen fogyatékossággal, korlátozottsággal élnek együtt.

A közös meseolvasás az egyik legjobb családi program (Fotó: Tumblr)

A történeteket olvasva vagy hallva a gyerekek így megtanulhatják, hogy milyen fontos az elfogadás, a befogadás, és hogy aki tőlük valamilyen módon különbözik, az is épp ugyanolyan értékes tagja a társadalomnak. Emellett olyan alapvető értékekre is felhívja a gyerekek figyelmét, mint a hála vagy annak megbecsülése, amit sokszor teljesen természetesnek veszünk, csak akkor kezd el hiányozni, ha már nincs.

„Családterapeutaként úgy gondolom, a gyerekek értékeken alapuló kiegyensúlyozott lelki-mentális fejlődéséhez nagyban hozzájárul az a szülő, aki ilyen meséket is olvas – írta a könyvről dr. Mihalec Gábor pár- és családterapeuta. – A mesék hihetetlenül értékes hozzájárulói a gyerekkori lelki fejlődésünknek, mert azt hirdetik, hogy a kicsiből, a látszólag gyengéből, a hátrányból indulóból is lehet hős. A gyerek, aki sokszor pontosan így érzi magát – kicsinek, elesettnek, háttérbe szorítottnak –, könnyen tud azonosulni a mesék karaktereivel, így önbizalmat tud meríteni olyan élethelyzetekben, amelyek kihívást jelentenek számára.”

Külön öröm számunkra, hogy a könyvben volt kollégánk, Jámbor Eszter egyik meséje is olvasható. A könyv megvásárlásával az olvasók a Napos Oldal a Sérült Emberekért Alapítvány munkáját támogatják, amelynek munkatársai 1996 óta dolgoznak a fogyatékossággal élő emberek esélyegyenlőségének elősegítéséért.

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, és olvasd elsőként a legizgalmasabb híreket!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése