A világ minden szépsége körülvesz minket, csak észre kell vennünk. Ez a gondolat a Wabi-sabi – magyaros átírásban Vabi-szabi – központi eleme. Ez az életfilozófia nem a legyőzhetetlent, a büszkét és a kifogástalant ünnepeli, mint a mi kultúránk, hanem tiszteli az ódont, az ütött-kopottat és a szerénységet. A Vabi-szabi szerint minden szebb, ami természetes, és aminek kis hibái jelzik, hogy nyomott hagyott rajta az idő. Richard Powell könyvet is írt a témáról, szerinte ez az életfelfogás minden autentikus dolgot értékel, három irányelvet szem előtt tartva:
Semmi sem tart örökké, semmi sem befejezett, és semmi sem tökéletes.
A Vabi-szabi kezdetei
1191-ben egy japán szerzetes Kínából hazaérkezve megteremtette a zen buddhizmus alapjait az addig sintoista Japánban. A zen a természet körforgását, tökéletlen szépségét ünnepli, ezzel keresve helyünket a világban. A buddhizmus célja a belső béke, a harmónia elérése életünk átmeneti állapotával, tökéletlen természetünkkel és az elkerülhetetlen elmúlással kapcsolatban.
A Vabi-szabi jellegzetes megjelenése a törött edények repedéseit arannyal kiemelő megoldás (Kép: Tumblr)
A Vabi-szabi elterjedését az is segítette, hogy a szamurájok nemesi rangra emelkedésével az udvari nemesi osztály, a kuge ellehetetlenült és elszegényedett. Mivel ez a réteg már nem engedhette meg magának a fényűzést, előszeretettel fordultak – akarva-akaratlanul – a szerény, visszafogottabb életmód felé. Az 1300-as években a buddhizmus elterjedésével a japán nemesség körében a tökéletlenség és üresség megértése már az első lépésnek számított a szatori, azaz megvilágosodás irányába.
A 15. századra divat lett
A „wabi” eredetileg a természetben élő emberek magányát és nehézségeit jelentette, de a szó tartalma az 1400-as években elkezdett megváltozni, ma pedig már arra utal, hogy az ember békében él önmagával, magánya keserédes melankóliájában. A szó így már nem számkivetett remetét jelent, hanem olyan személyt, aki hátat fordít a felszínes társadalomnak. A „sabi” pedig, amely eredetileg viharvertet, lesoványodottat jelentett, mostanra elkezdett egy tárgy használtságában és régiségében rejlő méltóságára utalni. Arra, hogy a patinára és viseltességre mint az idő látható jeleire nemes szépségként kezdünk tekinteni.
A Vabi-szabi szellemiség nem dobja el a régi, lyukas ruhákat sem, helyette színes foltokkal, büszkén vállalja a hibákat (Fotó: Tumblr)
1488-ban aztán Murata Jukō (vagy más néven Shuko) lefektetette a japán teaceremónia alapjait. Egy tanítványának, Furuichi Chōinnak írta meg mindezt, ami később a „szív leveleként” híresül el. A ceremónia eredetileg a zen buddhista szerzeteseket segített ébren tartani hosszú meditációik során, de addigra már átvették a rituálét a hadurak és sógunok is. Ők arra használták, hogy kérkedhessenek Kínából hozott drága porcelánjaikkal, tehát a teaceremónia nagyon messze került eredeti gyökereitől.
Murata Jukō egy jellegzetes ábrázolása (Fotó: Tumblr)
Shuko viszont újra a Vabi-szabi szerint szerette volna folytatni a hagyományt. Akkoriban a telihold fényénél, erkélyen volt szokás teázni, de Shuko arra ösztönözte tanítványait, hogy inkább a félholdat vagy a felhők által takart holdat értékeljék. A telihold tökéletességét jelképező kínai porcelán helyett pedig igyanak japán kézművesek csészéiből, amelyek szándékosan tökéletlenek.
Az ő tanításai nagy hatással voltak egy Sen no Rikyū nevű férfira, aki továbbvitte, sőt továbbfejlesztette a filozófiát, megalapítva a wabi-chát, azaz a teaivás japán művészetét, amely szerint a rusztikus, egyszerű formák az önmagunkhoz való őszinteséget jelképezik. A következő anekdota rávilágít Rikyū látásmódjára: a férfi egyszer megkérte egyik tanítványát, hogy tegye rendbe a teaházát, mire a fiú egész nap söpört és takarított. Mikor a mester megérkezett a makulátlan kert látványára, megrázott egy faágat, és mikor arról pár juharlevél a földre hullt, közölte, hogy most lett tökéletes. Így lett Vabi-szabi, a természet és az ember alkotta ház ettől vált eggyé.
A Vabi-szabi a lakberendezésben is megjelenik: nem tökéletes, vannak hibái, de emberközpontú, otthonos és a miénk(Fotó: Tumblr)
Rikyū egy szamuráj tábornok, Toyotomi Hideyosi teamestereként a hadúr egyik legfőbb bizalmasa volt, amíg az fel nem szólította harakirire. Az ok máig tisztázatlan, de sokak szerint Hideyoshi tévedésből azt hitte, hogy a teázási rituálé alatt – a szép kínai porcelán helyett – használt csorba, régi kő- és faedények az ő paraszti származását voltak hivatottak kigúnyolni. Rikyū halála előtt tartott még egy utolsó teaceremóniát, és írt egy gyönyörű verset a kardhoz, amellyel kioltotta saját életét.
Hideyoshi hirtelen haragú ember volt, aki később megbánta, hogy megölette a mestert. A legendás filozófus és tanításai azonban a mai napig népszerűek, több film is készült történetéről, sőt egy japán videojátékba is bekerült karaktere.
A természetes egyszerűség bölcsessége
A Vabi-szabi története azonban nem torpant meg Rikyū halálával. Matsuo Bashō, a haiku atyja egyik hosszú, magányos vándorlása során öntötte szavakba a Vabi-szabi lényegét 1687-ban. Magát koldusnak álcázva barangolt, és a természet szépsége által inspirálva fogalmazta meg versben az elmúlás szomorú szépségét. Költeményeivel rámutatott, hogy a Vabi-szabi több mint tearituálé, gondozott zen kert, fazekas kézművesség vagy lakberendezési trend. Manapság már a természetes egyszerűség bölcsességének nevezik, illetve a „tökéletlen szépség” fogalmát is jelenti. Filozófia, amely Japán történelméből táplálkozik, és amely – különösen mai, túlfogyasztó, mindig az újat hajszoló társadalmunkban – fontos tanítás lehet számunkra.
A Vabi-szabi nem szereti a tökéletes, mesterkélt szimmetriát sem (Fotó: Tumblr)
A „mi lett volna ha” káros értelmetlensége helyett arra ösztönöz, hogy fókuszáljunk arra, amink van. Értékeljük megszokott életünket, amely – a gyarló emberi természet miatt – sosem lesz teljes. A Vabi-szabi az életünk során átélt fájdalomra és szenvedésre is úgy tekint, mintha azok karcolások lennének egy régi faasztalban: az élet természetes része, amely elfogadást kíván.
A japánok életfelfogása, szemlélete segít ünnepelni az élet tökéletlenségét, megtalálni a méltóságot az öregedésben és a megnyugvást az elmúlásban. Csak rajtunk múlik, hogyan építjük bele mindennapjainkba. A Vabi-szabi a mi választásunk, és mindenhol jelen van, csak keresnünk kell: fogadjuk el hibáinkat, legyünk hálásak azért, amink van, és becsüljük meg a szürke hétköznapokat is! A szemléletváltást akár kezdhetjük azzal, hogy meglátjuk a szépséget egy téli pocsolya tükrében, vagy megbékélünk azzal, hogy a kedvenc bögrénk kicsorbult.
Livia Marin keramikus különleges edényeivel ünnepli a vabi-szabi szellemét (Fotó: liviamarin.com)
Ha pedig szeretnénk otthonunkat is a Vabi-szabi elveinek megfelelően berendezni, öleljük magunkhoz az aprócska gyártási hibákat, használatból adódó karcokat a bútorainkon, evőeszközeinken, de régi, szeretett ruháinkat se dobjuk el, ha kiszakadnak, inkább foltozzuk meg őket, és vállaljuk büszkén, hogy milyen régi, jól bevált darabot viselünk. Persze, időnként nem lehet megúszni, hogy valami újat vegyünk, de ha ezt is a japán életszemlélet jegyében tesszük, azt fogjuk látni, hogy egyre több fenntartható és tartós, egyedi darabunk lesz, amelyek kiállják majd az idő próbáját.
