Szabadidő

Egy pillanatra sem vette le a gazdiról a szemét az örökbe fogadott kutyus

Blu egy hallássérült pitbull, akit még novemberben fogadtak örökbe. A kutyus nagyon nehéz időszakon volt túl. Első tulajdonosai nagyon rosszul bántak vele, gyakorlatilag egy sötét kis szobába zárva nőtt fel. Innen egy túlzsúfolt sintértelepre, majd egy menhelyre került, sokáig azonban senki sem akarta örökbe fogadni, hiszen gyakorlatilag teljesen süket. Végül azonban rámosolygott a szerencse, egy Sean Stevens nevű férfi ugyanis őt választotta ki a menhelyen.

Az új gazdit többször is figyelmeztették, hogy nem lesz könnyű dolga a kutyussal, de Stevenst nem lehetett lebeszélni a dologról. Végül igazuk lett, de nem egészen úgy, ahogyan Stevens számított rá. A kutyus ugyanis annyira lelkes volt az örökbefogadás után, hogy gyakorlatilag nem lehetett leállítani. Folyamatosan pörgött, és akkor sem aludt el, amikor már teljesen kimerült. Ehelyett csak ült, és bámulta a gazdiékat, és csak akkor feküdt le aludni, amikor ők is nyugovóra tértek.

Akkor sem vette le rólunk a szemét, amikor már nyilvánvalóan nagyon fáradt volt. Tudtuk, hogy nem akar játszani, mert nem reagált a labdára és a játékokra sem, ehelyett csak ült, és bámult ránk

– mesélte Stevens a Dodónak.

Ez valahogy így nézett ki:

Reddit

Az új gazdik hamarosan rájöttek, miért viselkedik ilyen furcsán a kutya: attól félhetett, hogy visszaviszik őt a menhelyre, ezért végig résen akart lenni. Hetekbe telt, mire teljesen megbízott bennük, de lassan feloldódott. Nekik pedig eszük ágában sincs megválni tőle:

Minden nappal könnyebb elhinnie, hogy nálunk otthonra talált

– mondta a gazdi.

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, és olvasd elsőként a legizgalmasabb híreket!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése