Így nézett ki Los Angeles tavaly (azaz, csak hogy szokjuk: 2018-ban):
Forrás: Wikipedia
És így néz ki Los Angeles idén, 2019-ben:
Forrás: Warner Brothers
A Szárnyas Fejvadász című film szerint legalábbis így kellene kinéznie most. Rengeteg időt és energiát fektettek abba, hogy az 1982-es film (látvány)világát teljes részletességgel kitalálják, és ordít az egészről, hogy a készítők el is hitték: 37 évvel később ilyen lesz a világ egyik legnagyobb városa. Nem így néz ki, de a film (és az alapjául szolgáló regény) ettől még egy csomó érdekes ötletet felvetett, amely többé-kevésbé be is jött. Érdemes végignézni őket, illetve a többi filmet is, amely nem 2019-ben készült, de 2019-ben játszódik, tehát egy csomó tanulságos és mai szemmel vicces (oké, inkább az utóbbi) fantáziával szembesít arról, hogyan képzelték napjainkat a filmesek.
2019-ben egyébként egy csomó film játszódik, sokkal több, mint mondjuk 2020-ban. Biztosan azért, mert a nyolcvanas években (de még a 2000-es évek elején is) nagyon távoli jövő volt a mi jelenünk, azaz tét nélkül rá lehetett húzni apokalipszis utáni bandaháborúkat, klónozottember-farmot, lázadó androidokat és az élet teljes megszűnését. Meg azért, mert páratlan és nem kerek szám, ami mégiscsak hitelesebbnek tűnik, mint holmi 2020 (30, 40): nehogy már azt gondolják a nézők, hogy az írók még egy rendes évszámot sem voltak képesek kitalálni!
Ma már persze tudjuk, hogy a legrosszabbat elkerültük, nem lett újabb világháború, hogy bőrszerkós Mad Max-statiszták gyilkolják egymást machetével, esetleg tüskés, kiszuperált autókkal kolbászoljanak a kietlen, radioaktív sivatagban. Annyira elkerültük, hogy az „igazi” 2019 dögunalmas sci-fi alapanyag lenne (lett volna), örüljünk, hogy a filmesek nem láttak a jövőbe, mert ha tudták volna, mi lesz itt, egy csomó nagyszerű (és ugyanannyi röhejes) mozi talán el sem készül. Nézzük csak:
2019-et írunk. A Föld hőmérséklete évről évre emelkedik, az emberi civilizáció a végnapjait éli. A hataloméhes politikusok nem tesznek semmit, az emberiség évente új okostelefont vesz, és várja, hogy megoldják helyettük. Nincs föld alatti ellenállás. Nincs kolónia a Marson, vagy űrhajók, amik kimentenék a kiválasztottakat az Alfa Centauriba. A populáció fele éhezik ugyan és hónapról hónapra él, de nem baj, mert a maradék pont elég ahhoz, hogy fenntartsa a haldokló kapitalizmust, hogy a pár tízezer nagyon gazdag ember még gazdagabb legyen. Szóval mindenki szépen, csöndben várja a biztos halált, ami nyilván be is következik néhány évtized múlva.
Na jó, ezt hagyjuk is, inkább nézzük végig, miről maradtunk le! Filmről filmre haladunk, a sorrendnek nincs jelentősége.
Akira
A világ egyik legjobb és legfontosabb animéje, Ótomo Kacuhiro klasszikusa, megszületése óta a műfaj nem csak Japáné, hanem az egész világé, satöbbi, satöbbi, ami most nekünk fontos: 1988-ban készült és 2019-ben játszódik. Furcsa, nehezen emészthető, egyszerre lassú és követhetetlen (mindezekkel együtt szuper) film, amelynek világában egy ismeretlen eredetű villanástól elpusztult Tokió. A harmadik világháború kitört, véget ért, az emberiség, amennyire tudta, összeszedte magát, a film jelenében, Új-Tokió embertelen metropoliszában pedig többé-kevésbé folytatódott a civilizáció. A motoros bandák háborújában azonban újra felbukkannak a természetfeletti képességgel megáldott emberek és félő, hogy eljön az új világvége.
Ami van
Folyamatos kormányellenes tüntetések, terrorizmus, bandaháborúk, bármikor mozgósítható katonaság, a kormány által felügyelt titkos kísérletek. (Nem, az Akira nem gyerekfilm.) A háttérben pedig épül a hatalmas olimpiai stadion, amit a következő évben rendeznének a helyszínen. A film utolsó harmada egy hatalmas, elnyújtott, bizarr mutáció- és csatajelenet, a vége pedig kész metafizika.
Ami bejött
A lakosság finoman fogalmazva elégedetlen a hatalommal és azzal, ahogy a dolgok alakulnak. Marginalizált, a helyüket nem találó, agresszív arcok szövetkeznek és harcolnak és nem úgy tűnik, mintha bármi jóra fordulna belátható időn belül – ez ismerős mindenkinek, nem? A hasonlóságnak itt vége is van (kivéve, hogy tényleg Tokióban lesz a ‘20-as olimpia – ez viszont elég hátborzongató párhuzam). Az Akira éppen azért jó, mert úgy rugaszkodik el a mi valóságunktól, hogy közben hihető és hiteles marad.
A sziget
A rettenetes videojáték-adaptációkat szakmányban gyártó Uwe Bollon kívül talán nincs még egy olyan rendező, akit ekkora egyetértésben vetnek meg a saját bevallásuk szerint igényes filmrajongók, mint Michael Bay. Aki viszont csöppet sem zavartatja magát emiatt, és megbízható minőségben és bevételeket produkálva gyártja a nagyon amerikai, látványos robbanásokkal és lassított felvételekkel megpakolt sikerfilmjeit. A Sziget egy a sok közül, pont olyan, amit várunk tőle, legfeljebb annyi csavarral, hogy 2005-ben (ekkor készült) úgy gondolta: 14 évvel később lesz egy világtól elzárt lakópark, ahol (spoiler!) gazdag emberek klónjaival népesítenek be egy utópisztikus társadalmat, hogy egy kamu lottójáték keretein belül bármikor elvihessék és felboncolhassák őket, ha gazdájuknak megbetegszik egy-egy szerve. Így Michael Baynek az üldözéses-robbanós jelenetek között (Ewan McGregor és Scarlett Johansson asszisztálásával) alkalma nyílik egy kicsit elmélkedni a társadalmi igazságtalanságokon és az emberi önzésen. De csak egy kicsit.
Ami van
Hazugságra épülő high-tech utópia (mint George Lucas THX 1138-ában, vagy a Truman Showban), klónozás (mint bármelyik sci-fiben az ezredforduló környékéről), paranoia, menekülés, robbanások. Jól érzitek, A sziget nem egy kifejezetten eredeti film.
Ami bejött
Nem sok. Egyelőre a génmanipulációról is csak a hírekben olvasunk, mint az emberiség jövőjéről, a klónozás pedig konkrétan tabu. Ha mégis kiderül, hogy egy szigeten klónozott embercsoportot pesztrál egy gonosz óriáscég, személyesen kérünk elnézést Michael Baytől, hogy szkeptikusak voltunk.
Daybreakers – A vámpírok kora
Tisztességes, méltatlanul elfeledett vámpíros-társadalomkritikus horror-thiller-dráma Ethan Hawke-kal és a mindig nagyszerű főgonosz Sam Neill-lel, amelyben 2019-re az egész emberiséget felemésztette a vámpírvírus. A – népszerű filmes fordulattal élve – maroknyi túlélő egy része vérutánpótlás-adagolóként senyved a vámpírok fogságában, egy része a föld alatt bujkál, miközben a vérszopók igyekeznek felfedezni a mesterséges tápanyagot, mielőtt öntudatlan nosferatukká változnának az éhségtől. Aztán jön pár nem várt fordulat, és kiderül, hogy végig a film hősének, a világ egyetlen humanista vámpírjának volt igaza.
Ami van
Éhínség, globális válság, a káosz határán tántorgó, de a normalitás látszatához ragaszkodó társadalom, gazdag, szó szerint vérben lubickoló elit, titkos kísérletek, sötét, kékes-zöldes fények és díszletek.
Ami bejött
Ahhoz képest, hogy egy vámpíros sci-firől beszélünk a Daybreakers egészen sok mindent eltalált. (Jó, annyira nem volt nehéz dolga, tíz éves a film.) Ahhoz ugyanis, hogy hitelesen bemutassa, hogyan élnek a vámpírok, akiknek már nem kell bujkálniuk, a készítőknek ki kellett találni a hétköznapi élet kellékeit: a fénybiztos lakásokat, a vámpírkompatibilis munkahelyi környezetet, a vért felszolgáló bárokat, vagy éppen az elsötétített, kamerákkal felszerelt elektromos autókat. Utóbbi például telitalálat.
Az út
Szintén 2009-es, de a fenti vámpíros dolgozattal ellentétben nincs nagyon miről beszélni, ahogy a film is kifejezetten szűkszavú. Egy apa és a fia próbálnak túlélni és eljutni valahova – maguk sem tudják, hova –, miután minden élet eltűnt a Földről. Állatok, növények, minden. Elég reménytelen a helyzet, és az is marad.
Ami van
Kiszáradt, ropogva kidőlő halott fák, koszos, kétségbeesett túlélők, halál és egy-egy pillanatnyi boldogság.
Ami bejött
Szerencsére semmi, de ha valaki extrém és nyomasztó képet szeretne kapni arról, mi lesz, ha hagyjuk elfajulni a klímaváltozást – vagy egyszerűen túl jó kedve van, és szeretné, ha egy kicsit elmenne a kedve az élettől –, mindenképpen nézze meg ezt a nagy műgonddal kivitelezett Cormak McCarthy-adaptációt!
Blade Runner
Ez a legismertebb, nem is szeretném túlragozni. 2019-re túl vagyunk egy világháborún, aki tehette, lelépett a Földről, csak az erre alkalmatlanok (betegek, fogyatékosok, mutánsok és bűnözők) maradtak. Ők viszont Los Angelesben és más nagyvárosokban tömörülve próbálnak túlélni. Ridley Scott világa maga a megvalósult multikulti, jó sok szmoggal és esővel.
Ami van
Repülő autók, hangvezérelt számítógépek, nyilvános videotelefon-fülkék, lázadó androidok, köztük egy szexmunkás. Hatalmas ballonkabátok és átlátszó dzsekik, neonfényes esernyők, kínai kaja, genetikus tervezés és egy piramisban székelő hatalmas vállalat, élén a királyként élő, cinikus androidgyárossal.
Ami bejött
Bár a Szárnyas fejvadász világa legendásan részletes és életszagú, elég rossz arányban találta el, milyen lesz az élet 2019-ben. A videotelefonokat a zsebünkben hordjuk, a hangvezérelt számítógép egészen pontos, az androidokat még viszonylag könnyű megkülönböztetni az embertől, bár az anatómiailag hiteles szexbabák terén természetesen elég jól állunk. A divat szerencsére nem ilyen lett és az épületek sem áznak be ennyire. Ezzel együtt is kötelező darab a film, és most, hogy 2019 lett, még egy ürügyünk van, hogy megnézzük (újra).
2019, After the Fall of New York
Az egyetlen film, amit nem ismertem, cserébe az egész listáról nagyon hamar ez lett a kedvencem! Még úgy is, hogy az e cikkre ráfordított idő jelentősen megnőtt miatta, hiszen az egész fent van a YouTube-on, és természetesen végig kellett néznem. Az olvasót megkímélném (úgyis megtalálja, ha akarja), de itt van ez a tűpontos összefoglaló és elemzése nagyszerű Good Bad Flicks csatornáról. Én pedig meg sem próbálom összefoglalni a történetet, hiszen lehetetlen. A lényeg, hogy igazi B-kategóriás trashfilmként az egész műalkotás más filmek koppintása és összeturmixolása, de a legerősebb, izé, ihletforrás John Carpenter Menekülés New Yorkból című műve.
Ami van
Nehéz elmondani, milyen film a 2019, mert gyakorlatilag mindent belezsúfoltak az olasz gyártók, amiket addig (1983-ig) a posztapokaliptikus témában kitaláltak. Mad Max-szerkós őrültek, meddő nők, kiborgok, sugárfertőzött tömegek, verekedés, autós üldözés, gonosz katonai szervezet, föld alá kényszerülő kormány, kemény tekintetek, Bundesliga-frizurák, szex.
Ami bejött
Szerencsére semmi, bár a jelmezek kísértetiesen emlékeztetnek arra, amit a Kazinczy utcán lehet látni britlegénybúcsú-szezonban, éjfél után. Ha már itt tartunk, az egész van olyan rossz, hogy az már jó legyen, a 2019 After the Fall of New York a tökéletes házibuliprogram (még valami ivós játékot is kitalálhattok rá), próbáljátok ki, amíg még egyben van a bolygó!
