Szabadidő

Hárommilliárdért vette meg Munkácsy Golgotáját az állam

Az állam hosszú huzavona után megvásárolta Munkácsy Mihály Golgota című festményét.

A kormány megvásárolta Munkácsy Mihály Golgota című festményét – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán Budapesten sajtótájékoztatón Kósa Lajos, Debrecen országgyűlési képviselője és Papp László, Debrecen polgármestere társaságában.

Az MTI híre szerint Gulyás Gergely közölte, a festményt 3 milliárd forintért vette meg a kormány Pákh Imrétől. Korábban a Golgota értékét ennyire becsülték a szakértők. Az állam már korábban szerette volna megvenni a festményt, de nem tudtak megegyezni az árban. Ezért védetté nyilvánították a Golgotát, de ezt később a bíróság hatályon kívül helyezte.

Érdeklődők Munkácsy Mihály Golgota című festménye előtt a debreceni Déri Múzeum Munkácsy-termében (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

A Magyar Nemzeti Bank az Értéktár Programjának keretében több műkincset is vásárolt korábban, erre a programra a bank igazgatósága 2015-ben 100 millió eurós, 30 milliárd forintos keretet különített el 2018 végéig. Az Értéktár Program keretében került az MNB-hez Munkácsy Mihály Krisztus Pilátus előtt című festménye is, 1,6 milliárd forintért.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top