nlc.hu
Szabadidő
Hollywood azt szeretné, hogy így nézz filmeket a jövőben

Hollywood azt szeretné, hogy így nézz filmeket a jövőben

3D, Dolby térhangzás, IMAX, 4DX, SCREENX… Megannyi módja annak, ahogy Hollywood megpróbálta megváltoztatni a tartalomfogyasztási szokásainkat néha több, gyakran azonban kevesebb sikerrel. Tervekkel most is teli a padlás, de vajon van esély rá, hogy tényleg megváltozzon az, ahogy filmeket/sorozatokat nézünk a XXI. században?

Utoljára a 3D-technológia volt az, ami hatalmasat robbant és széles körben ismertté és elterjedtté vált. Ma már nincs multiplex mozi 3D-t is tudó termek nélkül, mindent elárasztottak a 3D-s tévék, de a technológia adta varázs néhány év alatt elpárolgott. Ma már a kutya sem akar magának 3D-s tévét (a gyártók többsége le is állt vele), és a mozikban is egyre kevesebb filmet vetítenek három dimenzióban, főképp az animációs filmek tartják még a frontot. Az áttörést a szemüveget nem igénylő 3D jelenthetné, de ezt még nem sikerült használhatóan kifejleszteni. Eközben a mozizást vidámparki élménnyé varázsoló 4DX-ről az bizonyosodott be, hogy nemhogy nem tesz a film részévé, hanem egyenesen kiránt belőle, bár annyi rajongója kétségtelenül akad a technológiának, hogy nagyvárosonként 1-1 termet el bírjanak tartani. Újnak számít még a mozitermek oldalfalait is vászonként használó SCREENX, de máris látni, hogy amíg a lényeges dolgok csak a középső vásznon zajlanak, ez a technológia is csak egy múlandó színfolt lesz a palettán. Egyedül az IMAX óriási vászna az, ami bizonyította a hosszú távú létjogosultságát, de ez csak maximum nálunk jelent valamiféle újdonságot: az első IMAX-vásznas mozitermet még a hetvenes években adták át. De ha sem a 3D, sem a 4DX, sem a SCREENX nem jelenti a mozizás jövőjét, akkor mi jelentheti? Ezzel kapcsolatban több elmélet született.

4K+ – Éljen az ultranagy felbontás!

A leghagyományosabb és legvalószínűbb verzió már részben most is az életünk része, és ez a 4K. Magyarul: a filmeket egyre jobb felbontásban, egyre részletgazdagabb képpel élvezhetjük, és lassan már a HD-felbontás is a múlté lesz. A 4K áttörésében sokat segített, hogy a Netflix saját gyártású produkcióit automatikusan erre alkalmas formátumban rögzíti, és a prémium-előfizetői rögtön élvezhetik az ultranagy felbontás szépségeit. Persze sokak szerint a 4K is csak egy múló őrület, hiszen nyakunkon a 8K, és ugyan már akadnak ilyen felbontású kamerák, még viszonylag kevés olyan tévé kapható (melyek ráadásul nagyon drágák), amelyen élvezni tudnánk a velük felvett, extrém nagy felbontású tartalmakat. A 4K megjelenése volt az első alkalom a filmtörténet során, hogy a tévékészülékeket helyzeti előnybe hozta a mozizás élményével szemben: a legtöbb moziban máig 2K-s minőségben vetítik a filmeket, és maximum a vászon mérete és a közösségi érzés szól a mozizás mellett, ugyanis otthon gyakran már jobb minőségben láthatjuk az új kedvenceinket. A megoldást a szakértők szerint az jelentené, ha a mozik a vetítővásznaikat gigászi méretű LED-képernyőkre cserélnék, ami a termekben is biztosítaná a lehető legmagasabb minőséget – több gyártó (pl. Samsung, Sony) már rendelkezik is ehhez a megfelelő, mozitermekbe építhető technológiával.

Óriási LED-fal a 2018-as CES kiállításon (Fotó: David Becker/Getty Images)

Virtuális valóság

Hogy ez nem hangzik igazi újdonságnak? Erről leginkább a kilencvenes évek olyan filmjei tehetnek, mint A fűnyíró ember vagy a Zaklatás, melyek már jóval azelőtt beharangozták a 360 fokos virtuális nézelődés lehetőségét, hogy ehhez a megfelelő technológia rendelkezésre állt volna. A kezdeti lelkesedés gyorsan alábbhagyott, ahogy a fejlesztések is, ám pár éve az Oculus, a Google Cardboard és a nyomában érkező többiek lehetővé tették, hogy elérhető áron, immár elfogadható minőségben nagy tömegek kezdjenek ismerkedni a VR-technológiával. A gond csak az volt, hogy megfelelő tartalmak nem, vagy csak nagyon kis számban érkeztek, és az érdeklődő simán érezhette úgy, hogy folyamatosan csak demókkal kényeztetik, de istenigazából nem nagyon nyílik lehetősége rendesen megdolgoztatni a cuccot. A számítógépes játékok jobban állnak, de annak, hogy Hollywood valóban komolyan veszi ezt a fejlődési lehetőséget, egészen tavalyig kevés jele mutatkozott. Ám novemberben Robert Rodriguez (Desperado) előrukkolt egy húszperces, dögös VR-akciófilmmel, a The Limittel, ami faltól falig akciót tartalmazott olyan sztárokkal a főszerepben, mint Michelle Rodriguez (Halálos iramban-filmek) és Norman Reedus (The Walking Dead). A first person shooter (ld. Doom és társai) módra felvett filmecskével csupán az volt a gond, hogy nem kínált teljes 360 fokos élményt: ha hátranéztünk, a cselekmény helyett egy virtuális mozitermet láttunk magunk mögött, ami azért rendesen rontott az élvezeti értéken.

Jelenleg rengeteg nagy és kis cég végez virtuálisvalóság-fejlesztéseket, és bár vannak biztató jelek, ez egyelőre inkább egy igencsak költséges hobbi, ugyanis a potenciális közönség még nagyon kicsi, és még egy sikeresnek mondott projektben is garantált a ráfizetés. A cégek a hosszú távú megtérülésben bíznak, így a kérdés az, hogy meddig tart ki a türelmük. A pályát senki nem hagyja ott szívesen, mert nem akarja, hogy másnak sikerüljön a nagy áttörés, viszont ez egy olyan játék, amit nem lehet a végtelenségig folytatni, és Hollywood sem jött még rá arra, hogyan lehetne a VR-ben valódi filmeket készíteni, nemcsak vidámparki demólátványosságokat.

Válaszd a saját utad!

Sokszor érzed úgy a filmeket és/vagy sorozatokat nézve, hogy te mást csinálnál, mint a főszereplő? Akkor a Choose Your Own Adventure technológiát neked találták ki. A dolog lényege, hogy nemcsak passzív nézőként vagyunk jelen, hanem nekünk is van beleszólásunk a történet alakulásába, vagyis a sztori különféle pontjain választhatunk, hogy milyen irányban folytatódjon a cselekmény. A dolog persze egyáltalán nem új, és elsősorban az ún. lapozgatós könyvekből (Kaland, játék, kockázat) ismert, amikben lapozgatással dönthettük el, milyen mederben folyjék tovább a főszereplő története. A módszert természetesen a számítógépes játékok is továbbvitték (pl. Witcher), és voltak gyenge próbálkozások Hollywood részéről is (pl. az 1985-ös Nyomot három különféle befejezéssel küldték mozikba, és a néző választhatott, hogy az A, a B vagy a C befejezésű filmre vált jegyet), de egészen tavaly januárig nem történt semmi említésre méltó. Akkor mutatta be az HBO Steven Soderbergh krimisorozatát, a Mozaikot, amivel együtt egy app is érkezett a telefonunkra, feltéve, ha letöltöttük. Itt még nem mi irányítottuk a cselekményt, de az app lehetőséget adott arra, hogy több karakter szemszögéből is megnézhessük a fontosabb történéseket. A technológia azonban csak az amerikai nézők számára állt rendelkezésre, a világ többi részén a Mozaik csak egy volt a sok krimisorozat közül, a bukását azonban nem lehet csupán erre fogni: Amerikában sem nézték túl sokan.

Ahhoz, hogy a nézők figyelmét igazán felkeltse a szabad sztoriválasztás lehetősége, a Netflix és a Black Mirror kellett, egy olyan sorozat, amely amúgy is a technológia emberéletekre való hatását vizsgálja kényelmetlenül közelről. A streamingszolgáltató tavaly karácsony és szilveszter között jött ki a Black Mirror különkiadásával, a Bandersnatch címre hallgató filmmel, amelyben azzal kecsegtette a nézőket, hogy tényleg ők alakítják majd a történetet. A dologhoz nem kellett külön app, a Netflix saját felületén az egerünkkel/távirányítónkkal választhattunk a film közben felbukkanó opciók közül. A szoftver kifejlesztése ehhez egy vagyonba került a cégnek, de ami igazán nagy bravúr: a választás idején nem áll le a cselekmény, és bármit is választunk, a sztori megállás nélkül megy simán tovább, mintha eleve eszerint forgatták volna. Ez a választósdi persze egy ideig tök jó móka, aztán egy idő után rájövünk, hogy ahogy a főhős, mi sem választhatunk igazán: a szabad választás csak illúzió. A legtöbb választási lehetőség vagy zsákutca, ami nem visz sehová, vagy olyan pont, ahol a kalandunk azonnal véget ér, és nagyjából úgyis azon az íven megyünk végig, amit az alkotók akarnak. Az élmény azonban így is izgalmas. Ugyanakkor nehéz elképzelni, hogy technológiai fejlődés ide vagy oda, mindez tényleg megváltoztassa a film- és sorozatipart: a filmesek általában a saját történeteiket akarják elmesélni a saját fordulataikkal, és nem azért állnak neki a rengeteg melónak, hogy a nézők döntsenek helyettük.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top