Szabadidő

Az iskolában nem mert megszólalni, tíz év múlva meztelenül táncolt a temetőben

A világ legfélénkebb lányából a nyolcvanas évek legvadabb színésznője lett, karrierjében a szoftpornótól a temetőben vetkőzésen és a zombis fitneszkazettán át az etikus vegánságig felbukkant minden, amitől csodálatos a szórakoztatóipar. Szerelmes levél a Magyarországon teljesen ismeretlen sikolykirálynőhöz, Linnea Quigley-hez.

Tegye fel a kezét, aki nem most hallja először Linnea Quigley nevét! Gyerünk, csak bátran! Na! Senki? Hátul esetleg? Komolyan? Akkor ezt a történelmi igazságtalanságot most azonnal orvosolnunk kell. Ne tessék aggódni, csak az eleje lesz kicsit tankönyvszagú, aztán rögtön jön is a temetői meztelenkedés és a zombifitnesz!

A nem éppen szupersztáros nevű Linnea Quigley 1958-ban született, azaz most 61 éves. A főiskola után vidékről, Iowából költözött Los Angelesbe a hetvenes évek közepén, de nem azért, amiért akkoriban szokás volt vidékről Los Angelesbe költözni: hogy nagy színésznő legyen az ember. Mégis azon kevesek egyike lett, akiknek sikerült. Pedig sem kapcsolatai nem voltak, sem előképzettsége: az apja például csontkovács-pszichológus (?!) volt a kisvárosban, ahol éltek. Linnea egyke gyerek volt, és a végletekig szégyellős: kamaszkorában konkrétan ki sem nyitotta a száját, nem hogy színészkedett vagy énekelt volna. Ha ekkor valaki azt mondja neki, hogy tíz évvel később a világ horrorfilmrajongó fele scream queenként (sikolykirálynőként) ismeri, biztosan kinevette volna. Vagyis azt sem, hiszen ilyet ő akkoriban nem csinált.

Szóval nem színészkarrier, hanem egyszerűen egy normálisan fizető munka miatt költözött LA-be, igaz, nem vetette el a gondolatot, hogy akár be is futhat. A korabeli fitneszkeresztapa, Jack LaLanne wellnessközpontjában talált állást, ami azért fontos, mert rengeteg feltörekvő, ám főleg statisztaként dolgozó és kisebb szerepeket kapó színésznő és modell fordult meg ott szépülni. Linnea hamar összehaverkodott velük (vagyis ők haverkodtak össze a még mindig nagyon félénk lánnyal), és elkezdték unszolni, hogy próbálja ki magát az iparban.

Tudjuk jól, hogy az ilyesmi általában hogy végződik, de Linnea okosan csinálta: a munka mellett színészetet tanult, és gitározni kezdett, a szerepek pedig szépen elkezdtek szivárogni. Fogkrémreklám, statisztálás, majd Csipkerózsika szerepe a Tündérmesék (Fairy Tales) című erotikus vígjátékban, amelynek producere az alacsony költségvetésű, B-vonalas horrorfilmekre szakosodott Full Moon Features feje, Charles Band volt. „Kábé négy sorom volt, de emlékszem, hogy rögtön utána leírtam a naplómba, hogy sztár vagyok, és elhittem, hogy kinyílik a világ” – mondta Linnea évtizedekkel később egy interjúban

Innen már sejteni lehetett, hogy ha csak csoda nem történik, Quigley fő terepe az ismert horror- és akciófilmek lenyúlására szakosodott B-filmes ipar lesz. Az is lett, de csoda azért történt: a színésznő a nyolcvanas évek trashkirálynője lett. Ekkor még ő maga sem tudta, hogy miért, ez csak a nyolcvanas évek elején derült ki:

azért, mert csodás teste van, és iszonyatosan jól tud sikítani.

A gyönyörtől és a rettegéstől is. Igen, ennyire szexista volt a filmipar B-kategóriája, akárcsak az egész filmipar. (Ha úgy vesszük, ők legalább őszintén nyomták.) Sokat elmond például, hogy a Troma nevű hírhedt (és a mai napig kultikus) szennyfilmgyár Graduation Day című filmjében kapta az első nagyobb szerepét, mégpedig azért, mert az eredetileg kiszemelt színésznő mégsem akart meztelenre vetkőzni a produkcióban. Linnea megtette, a forgatás pedig élete élménye lett. A stábtagok is odavoltak tőle, egyrészt azért, mert, mint mondta, „nagyszerűen ijedeztem”, másrészt meg azért, mert „megjelentem a forgatási napokon”. Ez utóbbi azért elég sokat elárul arról, milyen viszonyok uralkodtak a VHS-robbanás idején kivirágzó trashfilmvilágban. 

Akárhogy is, innentől kezdve Quigley neve jól csengett, kézről kézre járt a másodvonalbeli producerek és rendezők közt, hiszen nemcsak mindent bevállalt, és teljes elánnal hozta a rábízott (rendkívül sztereotip és szűkre szabott) szerepeket, hanem iszonyatosan élvezte is az egészet. Mással legalábbis nem magyarázható az a lelkesedés, ahogy

meztelenül táncolt egy síron

első igazi (helyi értékén nézve) sikerfilmjében, az 1985-ös Az élőhalottak visszatérnek-ben (The Return of the Living Dead, mifelénk ismeretes A halál visszatér címmel is). „Az apám orvos volt, az emberi testre tehát sosem gondoltam úgy, hogy el kellene rejteni. Mondjuk, az igaz, hogy félénk voltam – ezt úgy oldottam meg, hogy kizártam mindenkit gondolatban, a szövegemre koncentráltam, és igyekeztem nem nagy ügyet csinálni az egészből. Minél inkább takargatod magad, annál inkább látni akarnak. Az erőszak meg egészen más volt (a forgatáson – a szerk.), mint a kész filmben, annyira látszott az egészen, hogy kamu.”

Az élőhalottak visszatérnek aztán tényleg másképp nézett ki a kész filmen, mint a forgatáson: a világ első igazi vicces (de azért éppen elég véres és ijesztő) zombifilmjében nem spóroltak a trükkökkel, az élőhalott-maszkok és -testek egészen hitelesek voltak, ahogy a vér meg a bél is, ami nem kis teljesítmény, tekintve, hogy mindent mutatnak, még grimaszoló-beszélő zombi (!) is akad benne, akit, hogy még nehezebb dolguk legyen a trükkmestereknek, korábban félbetéptek.

A nyolcadik utas: a halál forgatókönyvírójaként elhíresült Dan O’Bannon filmje lazán, zsigerből újította meg a zombiműfajt, például azzal, hogy az élőhalottakat nem agyatlan emberevő gépekként, hanem saját akarattal bíró (igaz, nem éppen lángész) karakterekként ábrázolta. Ez volt az első film, amelyben a zombik agyat esznek (ez ma már ugye a norma), méghozzá úgy, hogy ők is szenvednek a saját sorsuk miatt, ami egészen hátborzongató mellékzöngét ad az amúgy vicces filmnek. Ráadásul ez minden idők legpunkabb filmje, nemcsak azért, mert punkok is szerepelnek benne (ráadásul ilyen nevekkel, hogy Suicide, Spider és a Quigley által alakított Trash), hanem azért is, mert a látványhoz képest nagyon kicsi, négymillió dolláros költségvetésből összehozott film embert próbáló körülmények közt készült: főleg éjszaka, esőgépek alatt forgatták, a színészek végig vacogtak, és úgy írták le az egészet később, mint egy háborús övezetet. Trash, azaz Quigley ráadásul főleg meztelenül szerepel rögtön a film elejétől kezdve, ahol ellejti az ominózus erotikus táncot a síron, majd filozófiai mélységű diskurzusba bonyolódik punk kollégájával, érintve azt a témát is, hogy hogy néz ki az elképzelhető legszörnyűbb halál. (Mondanunk sem kell, a film kétharmadánál pont így hal meg Quigley karaktere, de ennél több poént tényleg nem lövünk le.)

Többet láttam meztelenül, mint bárkit élőben összesen

– írta le Leanne Quigley szerepét (és filmes karrierjét általában) a RedLetter Media YouTube-csatorna kritikusa, teljes joggal. A színésznő mindent beleadott, meztelenkedett, filozofált, sikoltozott, küzdött és meghalt a filmben, és bár hivatalosan mellékszerep az övé, Az élőhalottak visszatérnek sokkal kevesebb lenne nélküle. Eredetileg egyébként mást szemeltek ki a szerepre, ám a jelölt teherbe esett, miközben a producerek pénzért lobbiztak, így kapóra jött Quigley, aki maga rögtönözte a próbafelvételeken az azóta híres „Gondolkodtál már rajta, hogyan halnál meg?” sort, amit a rendező imádott. Az a rendező, aki egyébként nemcsak hírhedten goromba volt a színészeivel, de eleve elég kétes körülmények közt válogatta ki őket, a házában, pornófilmek és fegyverek közt. A női statisztákat és mellékszerepeket például helyi sztriptíztáncosokkal játszatta, igaz, vetkőzni nekik nem, csak Quigley-nek kellett. (Talán nem is baj, hogy a 2009-ben elhunyt Dan O’Bannon nem érte meg a #metoo korszakát, nem biztos, hogy jól jött volna ki belőle.)

A kőkemény forgatás kész veteránt faragott az akkor még csak 24 éves Quigley-ből, ami jól jött későbbi filmográfiáját tekintve, innentől kezdve ugyanis rendszeresen leszúrják, lebaltázzák, démonok szállják meg, egy gonosz Mikulás szarvastrófeára akasztja (természetesen mindeközben meztelen), a Démonok éjszakája egyik különösen elmebeteg jelenetében pedig egy rúzzsal szúrja át a saját mellbimbóját (szerencsére trükk az egész).

Ezzel pedig végre el is érkeztünk karrierjének legfurcsább, legkevésbé beskatulyázható és popkultúra-történetileg legfontosabb állomásához, a Linnea Quigley’s Horror Workout című műalkotáshoz. Hivatalosan, ahogy a cím is sugallja, ez egy otthon használható tornakazetta, ennél azonban sokkal több, Quigley és stábja ugyanis egy egészen új, azóta sem alkalmazott műfajt talált fel: ez a

cselekményes fitneszvideó.

És micsoda cselekmény ez! Mellvillantós, zuhanyzós, szoftpornós indítás, visszatekintés a karrierre, majd indulhat a torna egy nehezen értelmezhető, fémmel súlyosbított horrorbikiniben, a főszereplő folyamatos flörtölős-szexelős beszólásaival. Ekkor jön egy mocskos telefonhívás, ami felháborítja, de fel is izgatja Linneát, ezért elmegy futni, hogy aztán minden magyarázat és kontextus nélkül üldözőbe vegye egy enervált zombihorda, amely végül egy úszómedencénél éri utol. Hősünk ezen a ponton ahelyett, hogy hagyná magát széttépetni, inkább emelt hangon, egy leszakadt végtaggal hadonászva (!) helyreteszi a rothadó élőhalottakat, hogy milyen rossz formában vannak. A következő húsz perc önfeledt fitnesz a tucatnyi rettenetesen sminkelt zombival, akiket Quigley perverz, posztapokaliptikus Béres Alexandraként ugráltat. Ezek után szinte természetes folytatás a fitneszbe torkolló fehérneműs pizsamaparti, amelynek egy áramszünet vet véget. Miközben pedig Linnea otthagyja a barátnőit, hogy szétnézzen, mi a helyzet, a nézők hatalmas meglepetésére egy Ronald Reagan-maszkos sorozatgyilkos lemészárolja a lányokat. Esküszöm, hogy ezt nem most találom ki, itt van az egész, meg lehet nézni:

Ezek után nehéz mit írni, úgyhogy maradjunk a tényeknél: Quigley a mai napig aktív, 2015-ig évente legalább féltucat szerepe volt, azóta csak tévésorozatokban tűnik fel. Zenélt, írt három könyvet (egy regényt, két önéletrajzot), PETA-aktivistaként is tevékenykedik (a hetvenes évek végén, szóval mielőtt menő lett volna, áttért a vegán életmódra, azóta is tartja), és persze horror-közönségtalálkozókra és -rendezvényekre jár, ahol kedvesen fogadja a rajongókat, szelfizik, pörgeti az Instát, és vált pár szót mindenkivel, aki szívesen nosztalgiázik vele a karrierjéről. Azokról az időkről, amikor még horror volt a horror, nem béna számítógépes trükk a vér és a bél, a meztelenség nem volt tabu (igaz, a szexizmus sem), és amikor még elkészülhetett egy olyan szürreális mestermű, mint a Linnea Quigley’s Horror Workout.

Linne Quigley 2013-ban (Fotó: Getty Images / Albert L. Ortega / WireImage)

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, és olvasd elsőként a legizgalmasabb híreket!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése