Noha Gábor Zsazsa valószínűleg egész életében maximálisan és ellentmondást nem tűrően Gábor Zsazsa volt (jellemző, hogy már 1925-ben, nyolcévesen is gyerekszépségversenyt nyert Siófokon), azért beletelt némi időbe, amíg ezt a világ is észrevette, és egy emberként borult a lábai elé. A nagy fordulópontot, vagyis a művésznő életének számos nagy és fantasztikus fordulópontjai közül az egyiket az 1951-es év hozta el számára.
Gábor Zsazsa, illetve egy ideje már Zsa Zsa Gabor harmincnégy éves volt ekkoriban (legalábbis, nos, hivatalosan), szóval hollywoodi években mérve annyira nem is fiatal, de hát mit számít ez, mikor ragyogóbban festett, mint a speyeri püspök bruchsali kastélyának bálterme szezon idején. Luxusfeleségként és társaságbéli előkelőségként már sok hasznos tapasztalatot és fontos ismeretséget szerzett, noha még csak a harmadik férjénél, a színész George Sandersél tartott, és egyelőre filmszínésznőként sem volt igazán lehetősége megcsillogtatni különleges, ám erősen behatárolt képességeit.
Gábor Zsazsa 1955 körül
A tévé viszont tárt karokkal várta. Jeremy Scott, a The Irresistible Mr. Wrong című könyvében idézi fel azt az esetet, amikor Gábor Zsazsa valamikor 1951 elején meghívást kapott a Bachelor’s Haven című beszélgetős műsorba, és olyat mutatott Amerikának, amilyet az még nem nagyon látott; vagy legalábbis ilyen töménységben még nem. Már akkor elhomályosított mindenki mást, amikor bevonult a stúdióba. Egy méregdrága Balenciaga-kreációt, egy húszkarátos gyémántgyűrűt és egy briliánsokkal ékesített karkötőt viselt, valamint szokás szerint óriásira tornyozott, platinaszőke frizurát és vakító mosolyt, amikor pedig a műsorvezető elragadtatott szavakkal méltatta vendége drágaköveit, a színésznő nevetve csak annyit mondott: „Óh, drágám, ezek csak azok a gyémántok, amiket munkához szoktam felvenni.”
Valóságos médiatörténeti pillanat volt ez, hisz alighanem ekkor hangzott el először nagy nyilvánosság előtt, ráadásul élő egyenes adásban Zsazsa szájából a védjegyszerű drágám kifejezés (eredetiben nagyjából: dahlink), amit később is előszeretettel mondogatott, hisz egyrészt remekül hangzott, másrészt meg nem igazán volt kedve megjegyezni beszélgetőpartnerei nevét. A stúdióbeli közönség és a tévénézők már ekkor imádták, pedig a java még hátra volt.
Gábor Zsazsa a Jack Paar Show-ban, 1960 (Fotó: Pictorial Parade/Archive Photos/Getty Images)
A műsorban lehetett kérdezni is a vendégtől, aki aztán úgy sziporkázott, mintha mindig erre a napra készült volna. Felvétel sajnos nem maradt fent erről az adásról, de állítólag valami ilyesmit kell elképzelni:
- Felbontottam az eljegyzésemet a gazdag vőlegényemmel, akitől egy csodálatos lakást, egy nercbundát, egy sütőt, gyémántokat és egy drága autót kaptam. Mit csináljak most?
- Adja vissza a sütőt.
- Ön is a nagy család híve?
- Óh, természetesen! Véleményem szerint minden nőnek legalább három férje kellene, hogy legyen.
- A férjem utazó ügynökként dolgozik, de tudom, hogy akkor is félrelép, mikor itthon van. Mit kezdjek vele?
- Lője lábon!
Heinz Ritter rendezővel
Tehát az a Gábor Zsazsa-karakter, amit eddig csak a kiváltságos kevesek ismerhettek és élvezhettek, ezzel az egy szerepléssel végre igazi közkinccsé vált. Színre lépett a kizárólag gigantikus, eltúlzott ruhakölteményekben mutatkozó, vakító gyémántokkal felékesített, meghatározhatatlan korú, mindig káprázatos megjelenésű csodalény, aki gyűjtötte a vagyonos férjeket, és aki eseményszámba menő nyilvános megszólalásaiban páratlan érzékkel vegyítette a kihívó arroganciát az öniróniától sem mentes humorral. Aki azért híres, mert híres, és kész. Persze néhányan már próbálkoztak hasonlóval korábban Madame Pompadourtól Lady Hamiltonon át egészen mondjuk Luisa Casatiig, de a modern tömegmédia korában kétségkívül Gábor Zsazsa volt az első és minden bizonnyal a legnagyobb is. Szóval akárcsak Batmant vagy a hidrogénbombát, természetesen ezt is a kifinomult magyar szellemnek köszönheti az emberiség.
A December Bride c. tévésorozatban, 1958
És ehhez tényleg nem nagyon kellett mást csinálnia azon kívül, hogy Gábor Zsazsaként viselkedett. Jó, szerepelt néha filmekben: a Moulin Rouge-ban például a kritikusok szerint is lélegzetelállítóan szép és magával ragadó volt az Elsa Schiaparelli tervezte ruhájában, és feltűnt minden idők egyik legklasszikusabb film noirjában, az Orson Welles-féle A gonosz érintésében, de azért nem elsősorban ezek miatt szokás rá emlékezni. Az ő igazi terepe, mint említettük, a média volt: az újságok és a televízió, ahol a rajongók meghallgathatták csípőből kirázott szellemes egysorosait, követhették aktuális botrányait, válásait és házasságait, és megcsodálhatták legújabb, a jó ízlés és az emberi tűrőképesség határait egyaránt feszegető leopárdmintás kosztümjeit. Színésznői karrierje talán akkor ért a csúcsra, amikor a nyolcvanas-kilencvenes években önmagát alakította jobb-rosszabb vígjátékokban és sorozatokban.
Koppenhága, 1959 (Fotó: SAS Scandinavian Airlines)
Gábor Zsazsa (eredetileg Sári, akárcsak a második világháború előtti korszak legnagyobb magyar színésznője, a Zsazsának is becézett Fedák Sári) 1917-ben (esetleg 1914-ben, szíve szerint meg inkább 1928-ban) született az Oszták–Magyar Monarchia végnapjaiban, egy jómódú budapesti családban, három leánygyermek közül a középsőként. Anyja, Gábor Jolie, vagyis akkoriban még Janka eredetileg színésznő szeretett volna lenni, de a családi kötelezettségei, illetve férje, a volt katona és kereskedő Gábor Farkas Vilmos ellenállása miatt ezt az álmát soha nem tudta megvalósítani, úgyhogy inkább csodaszép lányaiból igyekezett sztárt faragni minden erejével. Zsazsa első osztályú nevelést kapott: egy jó nevű svájci internátusban tanult, színiiskolába is járt, 1936-ban pedig ő lett Miss Magyarország, aminek köszönhetően végre felfigyelt rá az egész ország.
Ebben az évben debütált színésznőként is Bécsben, az Éneklő álom című operettben, nem sokkal később meg hozzáment egy jóval idősebb, ám minden bizonnyal elég tehetős és befolyásos török diplomatához, Burhan Belgéhez; saját bevallása szerint azért, mert a férfi megvette neki azt a kutyát, amit apjától nem kapott meg. Anyja a nővéreivel, Magdával és Évával a háború alatt inkább lelépett Hollywoodba, Zsazsa pedig 1941-ben, miután első házasságának vége szakadt, követte őket a tengerentúlra. Itt nem sokat húzta feleslegesen az időt, hanem gyorsan összejött második férjével, Conrad Hiltonnal, a szállodalánc dúsgazdag alapítójával, és innentől kezdve tényleg nem volt megállás.
Gábor Zsazsa, Conrad Hilton és Natalie Wood színésznő (Fotó: Bruce Bailey/Getty Images)
Habár ebből az egyik érvénytelen volt, ezután még összesen kilencszer mondta ki a boldogító igent, legutóbb 1986-ban Frédéric von Anhalt hercegnek, aki se nem herceg, se nem Anhalt, és egyébként is egy meglehetősen gyanús figura, de mégis ez a házassága tartott a legtovább; a többi jellemzően 3-5 év alatt véget ért, Zsazsa pedig ilyenkor rendszerint gazdagabb lett néhány ingatlannal és kisebb afrikai országok éves költségvetését fedező gyémánttal, miegymással – meg persze sok szép emlékkel és tapasztalattal. „Soha nem tudtam úgy meggyűlölni egyetlen férjemet sem, hogy visszaadjam neki a tőle kapott gyémántokat” – szól egyik sokat idézett mondása, és ehhez a vezérlő elvhez tartotta is magát egész karrierje során.
Conrad Hilton után a már említett Oscar-díjas brit színész, egyúttal „élete nagy szerelme”, George Sanders következett, majd a befektetési bankár Herbert Hutner, aztán az olajmágnás Joshua S. Cosden, akit a Barbie baba feltalálója, Jack Ryan váltott. Őket még leöblítette két ügyvéddel, akiknek a nevét sem érdemes megjegyezni, hogy aztán végül lehorgonyozzon a többnyire rémes baseballsapkákat viselő ál-Anhalt mellett. Hát, kicsit nehéz követni, de ezzel alighanem ő maga is tisztában volt: egy ízben az azt firtató kérdésre, hogy összesen hány férjet fogyasztott, válasz helyett inkább visszakérdezett: Csak a sajátjaimra gondol? Ami egyébként teljesen jogos kérdés, hisz számos (és nem ritkán házas) szeretőt is tartott John F. Kennedytől Sean Conneryig, egy zseniális anekdota szerint pedig, amit valószínűleg maga a művésznő talált ki, személyesen Kemal Atatürk, minden törökök atyja vette el a szüzességét tizenöt éves korában.
Sean Connery hölgyek társaságában, középen Gábor Zsazsa (Fotó: Arty Pomerantz/New York Post Archives)
Először 1968-ban látogatott haza, és természetesen rögtön jókora botrányt is kavart, amikor nem akarta kifizetni a Belvárosi Divatszalonban rendelt rengeteg ruhát (a szörnyű esetet felháborodott hangvételű cikkben feldolgozó Népszabadság közlése szerint: zöld flitterkabátot és fekete Givenchy-ruhát, türkiz magyaros szoknyát és lila dublé kabátruhát, leopárd nagyestélyit és hímzett kosztümöt, irhakabátot, blúzt, bársonykalapot, lakkövet és selyemcipőt), vagy legalábbis nem annyit fizetett, amennyit kellett volna. A kisebb-nagyobb botrányok egyébként az egész életét végigkísérték, talán meg kicsit kereste is az ilyen helyzeteket. Különösen emlékezetes az az eset, amikor 1989-ben felpofozott egy rendőrt, amiért háromnapi börtönbüntetésre és 13 ezer dollár bírságra ítélték. Ezt a produkciót (nem a börtönbe vonulást, hanem a pofozkodást) pár évvel később a Friderikusz Show-ban is bemutatta, az egész ország nagy örömére. 2002-es súlyos autóbalesete után tűnt el majdnem teljesen a nyilvánosság elől, az élete vége felé megjelent vagy inkább kiszivárgott néhány fotó alapján pedig már nagyon rossz állapotban volt. 2016. december 18-án hunyt el.
De ne is így emlékezzünk rá, hanem inkább ezzel az egészen nagyszerű, 1993-ben készült fitneszvideóval, amelyben fiatal, dagadó izmú férfiakat tapogat, és időként utánozhatatlan hanglejtéssel bemondja, hogy dahlink.
Képek forrása: wikimedia commons
