Szabadidő

Az Apple és a Google is asszisztál a nők elnyomásához

Miközben sokszor látványosan aggódik a szabadságért és az emberi jogokért a két nagyvállalat, a világ egyik legsötétebb elnyomó rezsimjét szó nélkül kiszolgálja.

A szóban forgó ország Szaúd-Arábia, ahol ugyan tavaly nagylelkűen engedélyezték a nőknek, hogy autót vezessenek, ennek ellenére az élet számos területén továbbra is a férfiaktól függ, hogy mit csinálhatnak és mit nem.

Az arab országban például a nők maguktól nem utazgathatnak csak úgy, ezt csak akkor tehetik meg, ha erre egy, a „törvényes gyámjuknak” számító férfi engedélyt ad. A szaúdi kormányzat kifejlesztett egy Absher nevű online rendszert, amelyben a férfiak hozzájárulhatnak a nők utazásához, sőt még azt is megszabhatják, hány alkalommal és mennyi ideig tarthatnak az utazások. Az Abshernek van emellett egy pár kényelmi funkciója is, például a parkolási bírságokat is be lehet fizetni a szolgáltatáson keresztül, de az engedélyezési rendszer több jogvédő szervezetet is felháborított, mint rámutattak: ezzel tovább korlátozható a szaúdi nők amúgy sem rózsás helyzete, ráadásul, ennek segítségével megnehezítik azok dolgát, akik szeretnének ebből a helyzetből kikerülni és elhagyni az országot.

A szaúdi nők főként a Google és az Apple által is forgalmazott alkalmazás miatt sem tudnak szabadulni az elnyomástól (Fotó: Getty Images)

Az alábbi képeken az Absher felülete látható. Az első képernyőn kell megadni annak a nőnek a nevét és útlevélszámát, aki utazni szeretne. A következő lépésben a „gyámnak” meg kell határoznia, hogy a nő hányszor utazhat, végül pedig azt is be kell állítani, hogy milyen hosszú lehet az utazás.

Az Absher rendszerén keresztül a férfiak korlátozhatják a nők mozgását (Fotó: Absher)

A második képernyőn a kiadott utazási engedélyek láthatók, ezeket a gyám bármikor visszavonhatja, ha a kedve úgy tartja.

Sőt, még a folyamatban lévő utazás engedélyét is bármikor visszavonhatják (Fotó: Absher)

Apple és Google, mit csináltok?!?

Az Abshernek ma már elérhető az okostelefonos applikációja is, amely ráadásul valós idejű üzenetekben tájékoztatja a férfiakat, hogy éppen merre jár a feleségük, lányuk. Ehhez azonban arra is szükség volt, hogy az Apple és a Google saját online áruházaikban, vagyis az App Store-ban és a Play Áruházban elérhetővé tegye az iOS-re, illetve Android operációs rendszerre kifejlesztett Absher alkalmazásokat. Ezzel pedig csak az a probléma, hogy a két cég egyébként viszonylag szigorúan szabályozza, hogy milyen applikációkat tesznek letölthetővé.

Ahogy a Human Rights Watch emberi jogvédő szervezet is rámutatott:

az Apple és a Google is tiltja az olyan alkalmazásokat, amelyek fenyegetést és zaklatást tesznek lehetővé. Az ilyen és ehhez hasonló alkalmazások pedig elősegíthetik az emberi jogokat sértő cselekedeteket, köztük a nők diszkriminációját.

A szervezet figyelmeztette a két világcéget, hogy milyen hatással lehet az általuk jóváhagyott applikáció a szaúdi nőkre.

Az Amnesy International szerint az alkalmazás által küldött valós idejű értesítések „újabb példái, hogy a szaúdi kormányzat milyen eszközöket vet be a nők szabadságának korlátozására”. Az AI is felszólította az Apple-t és a Google-t is, hogy tegyenek valamit ez ellen.

„Ezek a cégek a legósdibb nőgyűlöletet segítik elő, és hozzájárulnak, hogy a szaúdi kormány nemi alapú apartheidet működtessen” – ezt már Yasmine Mohammed nőjogi aktivista mondta az Insider-nek nyilatkozva.

A Google adatai szerint az Abshert több mint egymillió alkalommal töltötték le a Play Áruházból. Az Apple nem közöl hasonló adatokat az applikációkkal kapcsolatban.

A nőjogi aktivisták szerint az elnyomásból menekülő nőket a legtöbbször éppen az applikáció által küldött SMS-üzenetek buktatják le.

„Tragikus, hogy a világ két legprogresszívabb technológiai platformját fenntartó Apple és Google így járul hozzá a nők elnyomásához – tette hozzá Yasmine Mohammed. – Egyben elég ironikus, hogy a nyugati országokban a emberek életét jobbá tévő technológiákat Szaúd-Arábiában a nemi alapú apartheid fenntartására használják.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top