A YouTube miatt terjed a laposföld-elmélet – na de mi ez az egész, és miért olyan veszélyes?

Hegedüs Márk | 2019. Február 19.
Korántsem olyan ártalmatlan az egyik legviccesebb összeesküvés-elmélet.

Közhely, mindazonáltal igaz, hogy az internet korában egyre nehezebb megállapítani, mi az, ami igaz, és mi az, ami hamis. Az internet elhozta a sajtó demokratizálódását, ugyanakkor utat nyitott az álhírgyárosoknak is, a szándékos félrevezetés közvetlen veszélyeinél (lásd a választások manipulálását) pedig még fenyegetőbbek a jelenség hosszú távú hatásai: egészen konkrétan a sajtó elhiteltelenedése, következésképp pedig a médiával szemben kialakuló általános bizalmatlanság.

Ezek jeleit nap mint nap tapasztalhatjuk, ha végigpörgetjük az üzenőfalunkat a Facebookon. Az internet hozzáférhetősége ugyanakkor nemcsak a tudatos megtévesztésnek kedvez, hanem az ártatlannak tűnő, mégis mérhetetlenül kártékony tévhitek terjedésének is.

Így történhetett meg, hogy az elmúlt 5-10 év során soha nem látott mértékben nőni kezdett az úgynevezett laposföld-hívők száma.

Hiába tudjuk már legalábbis az ókori görögök mérései óta, hogy a Föld gömbölyű – egészen pontosan geoid alakú –, egy friss felmérés szerint az Egyesült Államokban már a lakosság 2 százaléka (!) úgy gondolja, hogy Arisztotelész és társai bizony tévedtek. Ez több mint 6,5 milliós embertömeg, és akkor még nem is beszéltünk a bizonytalanokról vagy éppen azokról, akik szégyellik bevallani, de hisznek a laposföld-hívők tanainak. Aztán ott van a világ többi része: az elméletnek például hazánkban is egyre több híve van, egy népszerű Facebook-oldalon például ilyen mémekkel cukkolják az „agymosott gömbföldes birkákat” (sic!):

 

A Texas Tech University friss kutatása szerint mindezért javarészt a Google videomegosztója, a YouTube a felelős. Az egyetem kutatói a laposföld-hívők éves konferenciáján (2017 óta ilyen is van) készítettek közvélemény-kutatást arról, hogyan váltak a megkérdezettek „laposföldessé”. Mint kiderült, a 30 interjúalany közül 29-en csupán az elmúlt két évben „világosodtak meg”, méghozzá a YouTube-on megtalálható videóknak köszönhetően. A maradék egy embert a lánya győzte meg, aki viszont szintén a YouTube-on hallott az elméletről. A megkérdezettek között olyanok is voltak, akik azért nézték meg ezeket a videókat, hogy jókat röhöghessenek, legnagyobb meglepetésükre azonban meggyőzőnek bizonyult a tartalom.

A kutatók szerint a YouTube is ludas abban, hogy ezek az áltudományos videók ennyi emberhez eljutnak. Na nem a szólásszabadság korlátozását várják el a videomegosztótól, egyszerűen arról van szó, hogy a YouTube algoritmusa összeköti a különböző összeesküvés-elméletes tartalmakat, és újabb és újabb videókhoz juttatja el az erre fogékony felhasználókat. Így például ha valaki elkezd 9/11-es összeesküvésekről szóló videókat nézni, előbb-utóbb el fog jutni a laposföld-elmélethez is. A kutatás vezetője, Asheley Landrum szerint a Google nagyon sokat segítene azzal, ha az áltudományos érveléseket megcáfoló videók felé is terelnék az internetezőket.

De mi ez az egész? Azt hittem 2019-et írunk!

– tehetnénk fel a kérdést, és igazunk lenne. Aki esetleg nem hallott volna róla, a laposföld-elmélet hívei – micsoda meglepetés! – úgy gondolják, hogy a Föld nem gömb alakú, hanem lapos, és leginkább egy korongra emlékeztet. Ennek középpontja az „Északi”-sark, ekörül helyezkednek el a kontinensek, amit pedig Déli-sarknak hiszünk, valójában egy 45 méter magas jégfal, és körülöleli az egész Földet. De ez még semmi, korong alakú a Hold és a Nap is. Ezek a földkorong felett keringenek, mindezt pedig egy hatalmas, láthatatlan búra veszi körül, ezen helyezkednek el a csillagok.

Az elmélet egy Samuel Rowbotham nevű brit feltaláló/író nevéhez köthető, aki a 19. század közepén kezdte el népszerűsíteni tanait, először röpiratok, majd könyvek formájában. Talán nem meglepő, hogy Rowbotham elsősorban a Bibliára alapozta tézisét, ahogyan az sem, hogy a vallásos vonal a mai napig fontos elemét képezi az elméletnek. Rowbotham tanításai a 20. század második felében kaptak új erőre, de csak a 2000-es évektől, vagyis az internet elterjedésétől kezdődött a valódi diadalmenet, amikor a világháló, a tömegkommunikációs eszközök és a közösségi oldalak korábban soha nem tapasztalt mértékben megkönnyítették az információterjesztést.

Az elméletnek a kezdetektől volt egyfajta anti-establishment jellege, nem csoda, hogy a mai „hívők” jelentős része nem a vallás, hanem a különböző összeesküvés-elméletek felől jutnak el a laposföld-elmélethez. Nem csoda, hiszen ha a Föld tényleg lapos lenne, valóban ez lenne az emberiség legnagyobb, szó szerint világméretű összeesküvése. A szálakat a laposföldesek szerint a „legmagasabb körökből” mozgatják, a világ vezetői a felelősek, akiknek nyilvánvaló érdekük, hogy tudatlanságban tartsák az emberiséget, hogy uralkodhassanak rajtunk. Természetesen a különböző űrből készített felvételek is hamisítványok: az elmélet hívei szerint a NASA-t egyenesen azért alapították, hogy nevetségessé tegyék azokat, akik az „igazságot terjesztik”, a rakétakilövések nem léteznek, az űrhajósok pedig egyenesen színészek, akik a háttérhatalmakat szolgálják.

Legalább ilyen fontos azonban a dolog vallásos vonatkozása: ha ugyanis mindannyian egy hatalmas planetáriumban élünk, akkor azt következésképp egy felsőbb hatalom (isten?) teremtette. Ergo valamilyen szándékkal hoztak minket létre, nem véletlenül jöttünk létre, és nem céltalanul száguldunk egy sárgolyón a világűrben.

A gömbföldmodell szerint teljesen véletlenül vagyunk a világban. Véletlenül jött létre minden. De a lapos földes modell egy teremtett világról szól. (…) Véletlenül vagyunk itt, és meghalunk, utána nem lesz semmi. Ezért tart itt a világ, pusztítjuk a természeti erőforrásokat. Fogyasztói társadalmat hoztak létre, mert a véges világban végtelen fejlődést akarnak. A laposföld-modellben minden értünk lett teremtve, tehát vigyázunk rá. Nagy különbség! A laposföld-híveknek más életcéljaik is vannak, nem csak a pénzkereset. (…) Nem csupán a Föld alakjáról van szó, hanem az egész világképről. Hatalmas átverésben élünk, amit a történelem kezdetén talált ki egy hataloméhes réteg, és azóta cizellálják

– mondta erről Székely Sándor, a magyarországi laposföld-hívők egyik vezető képviselője testvérlapunknak, a 24.hu-nak adott interjújában.

Ebből a vallásos fanatizmusból következik, hogy a laposföld-hívőket így tudományos érvekkel sem lehet meggyőzni. Kizárólag abban hisznek, amit a saját szemükkel látnak. Nem véletlenül az az egyik leggyakoribb visszatérő érv, hogy ha a Föld görbülete szabad szemmel nem látható, akkor nem is létezik.

A részletekkel kapcsolatban azonban még a hívők közt sincs teljes egyetértés, egyfajta általános bizalmatlanság jellemzi őket, és követőik körében is bátorítják a szkepticizmust. Ezért lehet, hogy számos hívő saját kísérletein keresztül próbálja meg bizonyítani, hogy a laposföld-elmélet valódi: ilyen például Mike Hughes, aki egy saját készítésű rakétával próbálta meg kilőni magát a világűrbe.

Miért olyan veszélyes mindez? Bár a laposföld-elmélet első blikkre ártalmatlannak tűnhet, térnyerése komoly aggodalomra adhat okot. Mint minden összeesküvés-elmélet, ez is növelheti a tudomány művelőivel, a szakértőkkel vagy általánosabban a hatalommal szemben táplált általános bizalmatlanságot. Korábbi példákból tudjuk, hogy ezzel extrém esetekben a tudománynak is keresztbe lehet tenni. Ha pedig továbbra is ilyen mértékben nő a laposföld-hívők száma, egy idő után már nem lesz könnyű egyetlen legyintéssel elintézni az egészet…

Kiemelt kép: iStock

Exit mobile version