Ha nincs Gerald Durrell, akkor a mai állatkertek sincsenek. Ugyanis a brit zoológus és író munkájának köszönhetően alakult ki nagy részben az állatkertek mai működési formája: tevékenysége és célkitűzései. Durrell gyerekkora óta hatalmas érdeklődést és még nagyobb tiszteletet tanúsított az állatvilág iránt. Viszonyát az állatokhoz például Családom és egyéb állatfajták című humoros regényéből érthetjük meg.
Mutatványos állatkerttől a természetvédelemig
Az állatkert nem modern kori találmány, már az ókori Egyiptomban is voltak vadasparkok, de ekkor még az egzotikus fajok bemutatása, szórakoztatás és mutatványokra való betanítás volt a cél. A XX. században már arra törekedtek, hogy minél több fajt vonultassanak fel, mintegy enciklopédikus jelleggel. A természetvédelem és a veszélyeztetett fajok mentése viszont csak a 60-as, 70-es évektől kezdve vált az állatkertek alapvető tevékenységévé, és ez jelentős részben Durrell kitartó munkájának és elhivatottságának köszönhető.
A zoológusnak gyerekkorától kezdve a legnagyobb álma volt egy saját állatkert létrehozása, de nem egészen úgy képzelte el az állatok tartását, ahogy abban a korban megszokott volt, illetve nem a lakosság szórakoztatására akart állatokat ketrecbe zárni, hanem a kihalófélben lévő fajok megmentése céljából.
Ha képeket nézegetünk régebbi állatkertekről, főként rácsok mögött, lebetonozott területen sínylődő állatok szomorú fotóit fogjuk látni. Még a 90-es évekből is vannak szörnyű emlékeim iskolai kirándulásokról, amikor a bezártságtól megbolondult medve ide-oda dülöngél a 4×4 méteres ketrecében, a gyerekek pedig nevetnek rajta, mert azt hiszik, hogy jókedvében táncol.
Gerald Durrell és felesége a Londoni Állatkertben (Fotó: Keystone/Hulton Archive/Getty Images)
Durrell nem fogadta el ezt a gyakorlatot, sokkal jobb körülményeket akart teremteni az állatoknak, olyan kifutókat létrehozni, amelyek jobban emlékeztetnek az eredeti környezetükre. Állatgyűjtő körútjain nem a ritka, értékes fajok begyűjtésére koncentrált, minden állatot ugyanúgy akart védelmezni és bemutatni az állatkertben. Legfőbb céljául azt tűzte ki, hogy veszélyeztetett fajokat gyűjtsön, szaporítson tovább, hogy ezáltal megmentse őket a kihalástól. Ez a tevékenység akkoriban forradalmian újnak számított, és az állatkertek többsége nem is nézte jó szemmel.
Ez az ember nem normális. Ha meghívod magadhoz, sast telepít a borospincédbe!
– mondta róla saját bátyja, Lawrence Durrell.
Gerald Durrell viszont kitartott elképzelése mellett, létrehozta saját állatkertjét, és alapítványt működtetett a veszélyeztetett fajok megmentésére és az állatkerti állatok körülményeinek jobbá tételére.
Mennyit ér egy állat élete?
Bár Durrell könyveinek mindig is nagy rajongója voltam, alapvetően nem vagyok híve a vadállatok ketrecbe zárásának, az utóbbi években én is kerültem az állatkerteket, és azt a véleményt képviseltem, hogy felesleges állatkínzás, amelynek egyetlen célja az unatkozó turisták szórakoztatása. Aztán beszéltem Csányi Vilmos etológussal, aki felhívta a figyelmemet az állatkertek fő küldetésére. Amit mondott, elgondolkodtatott, és végül arra jutottam, hogy talán mégsem ördögtől való dolog ez, inkább szükséges rossz, ami egyébként évről évre egyre kevésbé tűnik negatívumnak.
Csányi szerint a mai emberek többsége annyira elszigetelte magát a természettől, hogy nincs semmi motivációja tisztelni és védeni azt. Túl sok inger éri őket, így hiába nézik meg David Attenborough természetfilmjeit, amíg nem látnak, szagolnak, adott esetben érintenek meg igazi állatokat, vadállatokat, nem tűnik számukra valóságosnak mondjuk a kihalófélben lévő fajok problémája. Ha egy városi környezetben nevelkedett gyerek élőben látja azt az állatot, amelyik talán utolsó példánya fajának, talán elgondolkodik azon, hogy eldobálja-e a műanyag palackot a tengerparton, a vízi élővilágot veszélyeztetve ezzel, vagy vegyen-e pálmaolajat tartalmazó terméket, az orangutánok lemészárlását támogatva vele.
Csak így kerülhetnek igazán közel a védett állatokhoz (Fotó: Fővárosi Állat- és Növénykert)
„De az állatok nem boldogok bezárva”
A legfőbb érv az állatkertek ellen, hogy bármekkorára is növelik a kifutók méretét, bármennyire is gazdagítják a környezetet, egy vadállat sosem lesz boldog bezárva. Csányi Vilmos erre azt mondja, hogy
boldognak lenni vagy jól érezni magunkat emberi, a biológiában nem ismert fogalmak.
Hajlamosak vagyunk emberi tulajdonságokkal felruházni a vadállatokat, pedig egészen máshogy működnek. Egyetlen céljuk a túlélés, illetve a faj túlélése, azaz a szaporodás. A ragadozók rengeteget éheznek, és ha sorozatosan nem sikerül a vadászat, éhen pusztulnak. A ragadozók áldozatainak pedig folyamatos menekülés az élete. Ne idealizáljuk a természetet, elég kemény szabályai vannak a vadonnak.
Hajlamosak vagyunk idealizálni a természetet (Fotó: Leéb Ádám)
Az állatkertben jó körülményeket és megfelelő mennyiségű táplálékot juttatnak a vadállatoknak, ez pedig nem egy természetes dolog. A már fogságban született állatok viszont nagyon is jól alkalmazkodnak ehhez a helyzethez, mint ahogy a faj számára új körülményekhez is. A sarkvidéki pingvin a klimatizált futtatójában egészen biztosan nem szenved jobban a melegtől, mint a fűtött lakásban tartott husky kutya. Azt se gondoljuk, hogy ezek az állatok folyamatosan a szabadságról ábrándoznak, mivel nem néznek tévét, nem pörgetik az Instagram utazós fotóit, és a barátaik sem számolnak be nekik külföldi élményeikről, így fogalmuk sincs arról, hogy miből maradnak ki.
Nincs hova visszamenniük
Ez persze valahol nagyon szomorú, de még elkeserítőbb, hogy rengeteg veszélyeztetett fajnak nincs is hova visszamennie. Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője segített tisztázni a természetvédelmi és jogi fogalmakat az állatok veszélyeztetettsége és védettsége körül.
A veszélyeztetettség mértéke egy természetvédelmi kategória, különböző szintjei vannak, az egyik szint az, amikor az adott faj vadon kihalt, de állatkertben még vannak életben lévő példányai, így szaporítással elméletben visszatelepíthető lenne a természetbe. Vannak is olyan sikertörténetek, amikor ez megvalósult, például az európai bölény vagy az ázsiai vadló esetében.
Az állatkert egyik fő célja a környezettudatosságra való nevelés (Fotó: Leéb Ádám)
De ha nem szűntek meg a faj kihalásának okai, akkor hiába telepítik vissza, rövidesen ugyanaz fog történni, mint korábban. Az egyik ok lehet a természetes élőhely megszűnése vagy megváltozása, itt gondolhatunk a környezet közvetlen és közvetett pusztítására is, előbbire az őserdők irtása, utóbbira a klímaváltozás lehet jó példa.
A másik gyakori ok a vadászat, ez ellen jogi szabályozással, azaz védetté nyilvánítással lehet tenni. Igaz, csak keveset, az orvvadászok ugyanis csak a piac igényeit elégítik ki, ha nem lenne kereslet a védett állatok bundájára, csontjára, húsára, akkor nem vadásznák őket.
Az állatkertek összefogása jelenti a megoldást
Mit tehet egy állatkert önmagában? Egyedül nem sokat, viszont a magyarországi akkreditált állatkertek mind tagjai nemzetközi szövetségeknek, amelyekkel együttműködve rengeteget tesznek a veszélyeztetett fajok megmentéséért.
„A beltenyészet elkerülése érdekében is együtt kell működni a többi állatkerttel, ha nem tennénk, egy idő után minden állatkertben született állat rokona lenne a másiknak – mondta Hanga Zoltán. – Ezt az állatkertben kifejlesztett gyakorlatot egyébként a természetben is hasznosítani tudják, ugyanis az egymástól elszigetelten élő, kisebb csoportokkal ugyanez történne, ha nem avatkoznának be szakemberek kívülről.”
Hanga azt is elmagyarázta, mit jelent az akkreditált állatkert kifejezés:
„Ha egy állatkert elnyeri egy nemzeti, regionális vagy nemzetközi állatkerti szakmai szervezet tagságát, előtte alapos akkreditációs eljárás során vizsgálják, hogy az adott intézmény megfelel-e a szervezet által támasztott szigorú szakmai elvárásoknak. A világ állatkertjei közül mintegy 1200 tekinthető akkreditált állatkertnek, ennyi intézmény a tagja az állatkerti világhálózatnak. Az európai élmezőnybe az a megközelítőleg 400 állatkert tartozik, amely teljes jogú tagja az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetségének (EAZA) – bár némelyik földrajzilag Európa határain kívül esik –, a világ vezető állatkertjeinek pedig azok a kertek nevezhetők, amelyek saját jogon tagjai az Állatkerti Világszervezetnek (WAZA).”
Pingvineket etet gondozójuk a Fővárosi Állat- és Növénykertben (Fotó: Leéb Ádám)
A Fővárosi Állat- és Növénykert egyébként mindkét szervezetnek tagja, ahogy a Szegedi Vadaspark és a Nyíregyházi Állatkert is. A győri Xantus János Állatkert EAZA-tag a veszprémi Kittenberg Kálmán Növény- és Vadasparkkal, a Nagyerdei Kultúrparkkal, illetve a Jászberényi Állat- és Növénykerttel együtt. A Magyar Állatkertek Szövetségébe tartozik még a felsoroltakon kívül a Kecskeméti Vadaspark és a Pécsi Állatkert is. Az összes többi magyar állatkert és vadaspark magánkézben van, vagy nem akkreditált.
Tanuljuk meg tisztelni a természetet!
Az akkreditált állatkertek 3 fő célja a szabadidős programokon túl: a kutatás, a természetvédelem és az edukáció, vagyis a környezettudatosságra való nevelés. Ez ott kezdődik, hogy megismertetik és betartatják a látogatókkal az alapvető állatkerti szabályokat, miszerint nem nyúlkálunk be a ketrecbe, és nem etetjük embereknek szánt élelmiszerrel a vadállatokat, majd folytatódik az olyan óvodásoknak és iskolásoknak szánt programokkal, ahol természetvédelmi ismereteket és környezetünk megóvásának fontosságát adják át a még fogékony fiatal generációnak.
Bár az állatkertben tartott állatok száma elenyésző ahhoz képest, ahány élőlénynek el kell pusztulnia naponta a vadászat és egyéb környezeti okok miatt, még mindig nem szívmelengető arra gondolni, hogy a bezárt állatok a szükséges áldozatok a faj továbbélése szempontjából. Egyelőre viszont nem találtak ki jobb megoldást, így csak bízni lehet abban, hogy az emberek egyszer csak felkapják a fejüket, és nem pusztítják tovább a Földet.
