A La Peregrina egy spanyol kifejezés, magyarul annyit tesz, hogy zarándoknő; egyúttal így hívják a világ egyik legismertebb és legértékesebb igazgyöngyét, amely nevéhez méltóan valóban hosszú utat járt be térben és időben, amíg V. Károly német-római császár végtelen birodalmának peremvidékéről eljutott Európa fényes tróntermeibe és végül a legmenőbb hollywoodi partykra. A körte (vagy csepp) alakú, eredetileg nagyjából 16 gramm súlyú gyöngyöt a spanyol Habsburg-gyarmatokon, a Panama-öbölbeli Santa Margarita-sziget partjainál találta egy fekete rabszolga valamikor a 16. század elején-közepén, majd beszolgáltatta egy helyi hivatalnoknak vagy helytartónak, bizonyos Don Pedro de Temeznek, amiért cserébe visszakapta a szabadságát.
I. Mária az igazgyönggyel (forrás: Wikipedia)
Legalábbis így szól a La Peregrina hivatalos eredettörténete, ami aztán vagy igaz, vagy nem; mindenesetre az valamelyest árnyalja a képet, hogy abban az időben állítólag még nem nagyon voltak afrikai rabszolgák abban a térségben, ahogy az is gyanús kissé, hogy ennek a bizonyos Don Pedrónak a neve kizárólag az igazgyönggyel kapcsolatos szövegekben bukkan fel. Tovább bonyolítja a képet, hogy van (vagy volt) egy La Pelegrina nevű, nemkülönben kalandos sorsú igazgyöngy is, amelyet az évszázadok során gyakran kevertek össze a La Peregrinával, és amelyet – minő csodálatos véletlen – szintén egy afrikai rabszolga halászott ki, igen, a Panama-öbölbeli Santa Margarita-sziget partjainál.Ha ez ugyanaz a rabszolga volt, aki a La Peregrinára is rábukkant, akkor ezt a fantasztikus férfit már rég formalinban kellene mutogatni a világ múzeumaiban.
Sőt: ott van még a Kuwaiti gyöngy néven futó titokzatos ékszer is, amelyet ugyancsak szokás összetéveszteni a Peregrinával. De hát ezek a gyöngyök tényleg annyira egyformák, nem csoda, hogy mindenki belezavarodik; pláne, hogy kettőnek majdnem teljesen ugyanaz a neve (érdekesség: az a szó, hogy La Pelegrina, amúgy nem jelent semmit, hasonlóan a nonszensz névalkotás egyik klasszikusához, az Idahóhoz).
Ausztriai Margit spanyol királyné és a La Peregrina (forrás: Wikipedia)
De térjünk vissza inkább az akkori világ legnagyobb ismert igazgyöngyéhez, a La Peregrinához. Az ékszer a Panama-öbölből a spanyol királyi udvarba került Fülöp herceghez, a későbbi II. Fülöphöz, aki azt feleségének, a történelembe Véres Mária néven bevonuló I. (Tudor) Mária királynőnek adta ajándékul házasságkötésük alkalmából. Mária és Fülöp kapcsolata legendásan kiegyensúlyozatlan volt: Fülöp nem rajongott különösebben a tizenegy évvel idősebb, dinasztikus kötelességből elvett hitveséért, Mária viszont imádta ifjú spanyol bikáját, ahogy a tőle kapott igazgyöngy brosst is igen nagy becsben tartotta, és előszeretettel viselte a róla készült portrék többségén.
Mária halála után a gyöngy visszatért a spanyol királyi udvarba, ahol a koronázási ékszerek közé került, és úgy tapadt egyik királynéról a másikra, mint valami különösen bájos és drága élősködő: az uralkodói családról készült portrék tanúsága szerint a La Peregrina bűvkörébe került többek közt II. Fülöp számos (Márián kívül még három) felesége, III. Fülöp hitvese, Ausztriai Margit és IV. Fülöp két felesége, Bourbon Izabella és Habsburg Mária Anna is.
A szép Bourbon Izabella és az elmaradhatatlan igazgyöngy bross Rubens festményén (forrás: Wikipedia)
A gyöngy aztán a Napóleon felbukkanását követő véres felfordulásban hagyta el az udvart. Napóleon bátyja, Joseph Bonaparte (vagy ha úgy jobban tetszik: Bonaparte József) öt dicstelen évet töltött Spanyolország trónján, majd 1813-ban, a borogyinói ütközet után távozott sietve, de azért a biztonság kedvéért magával vitte a koronázási ékszerek egy részét is, köztük a La Peregrinát is, amely a legenda szerint nagyjából ebben az időben kapta meg a ma is ismert nevét.
A gyöngyöt végrendeletében unokaöccsére, a későbbi III. Napóleonra hagyta örökül, aki a szép családi szokást követve előbb látványosan megbukott, majd nyomorúságos száműzetésbe vonult Angliába. A betegeskedő és állandó pénzzavarban szenvedő volt uralkodó élete vége felé adta el az igazgyöngyöt James Hamiltonnak, Abercorn hercegének, aki feleségét, Louisát lepte meg vele. Sajnos az anglikán asszony korántsem bizonyult olyan gondos gazdának, mint a mélyen katolikus spanyol királynék, ugyanis két ízben is elhagyta az időközben nyakékké alakított, méregdrága ékszert: egyszer valami dívány mélyén kallódott el a Windsor-kastélyban, másodszor pedig a Buckhingam-palotában tűnt el egy bál alkalmával. Louisa védelmében azért érdemes megjegyezni, hogy a gyöngyszem állítólag túl nagynak bizonyult, és folyton kiesett a foglalatból; ezt a problémát egyébként a család 1913-ban orvosolta, azóta a La Peregrina – akárcsak hazája, Spanyolország – valamivel kisebb (kb. 13 grammos) annál, mint amekkora a régi szép időkben volt.
Liz Taylor és a nevezetes igazgyöngy (forrás: http://musalunera.blogspot.com)
A gyöngy 1969-ig maradt a Hamilton család tulajdonában, majd a Sotheby’s aukciósházon keresztül elárvereztették. Ekkor vásárolta meg 37 ezer dollárért a korszak egyik legelismertebb férfiszínésze és legnagyobb szívtiprója, Richard Burton, akire egyrészt drámai alakításai, másrészt pedig Elizabeth Taylorral való viharos házasságai (kettő is volt) miatt szokás emlékezni. A La Peregrina Valentin-napi meglepetés volt a különleges ékszereket valósággal halmozó feleségének, akivel az idő tájt valószínűleg éppen nem mentek egymás idegeire, hisz köztudott, hogy csak annak ajándékozunk négyszáz éves spanyol koronázási ékszereket, akit igazán szeretünk. A nyaklánc – ezúttal a Cartier közreműködésével – ismét átesett némi ráncfelvarráson, de azon kívül, hogy egyszer konkrétan a kutya szájából kellett kihúzni, sikerrel vészelte át a hollywoodi éveket. 2011-ben, Liz Taylor halála után árverezték el kollekciójának több darabjával együtt; a várt hárommillió helyett végül majdnem tizenegymillió dollárért kelt el.
