Szabadidő

20 éve ellopott Picasso-festményt találtak

Hollandiában megtalálták Pablo Picassónak a festő szeretőjét, Dora Maart ábrázoló olajfestményét, amelyet 1999-ben loptak el egy szaúdi sejk jachtjáról Dél-Franciaországban.

A Buste de femme (Női mellkép) címen is ismert, 1938-ban keletkezett Dora Maar-portrénak az ismert holland műkincsvadász, Arthur Brand bukkant a nyomára Amszterdamban évekig tartó nyomozás eredményeként. Március közepén egy holland üzletember adta át neki, aki nem tudta, hogy bűncselekményből származott a fizetségképpen kapott műalkotás. 

A festmény jelenlegi piaci értékét 25 millió euróra (7,9 milliárd forint) becsülik. Amikor ellopták a francia Riviérán, Antibes-ban horgonyzó jachtról, 4 millió euróra taksálták az értékét. A tulajdonos felajánlott 400 ezer euró nyomravezetői díjat, de minden kutatás eredménytelen maradt, végül megkapta a négymillió eurót egy meg nem nevezett biztosítótársaságtól, amely így az előkerült festmény új tulajdonosa lett.

Arthur Brand szerint az értékes Picasso-képet alvilági pénzügyi tranzakciókban, drog- és fegyverügyletekben használhatták biztosítékként az eltűnése óta eltelt időben, a két évtized alatt tucatszor válthatott tulajdonost, emiatt megviselt állapotban lehet.

Arthur Brand Pablo Picasso festményével (fotó: MTI/AP/Arthur Brand)

A festmény Picasso magángyűjteményének részét képezte az alkotó haláláig. Abdul Mohszen Abdulmalik szaúdi sejk az 1980-as években vásárolta a New York-i Pace galériától nem ismert összegért. A Dora Maar-portré eredetének igazolására Amszterdamba érkezett a New York-i galéria szakértője és az érintett biztosítótársaság képviselőjeként Dick Ellis nyugdíjas brit nyomozó, a Scotland Yard műkincsvadász egységének alapítója. Mind Arthur Brand, mind Dick Ellis nevéhez számos lopott műalkotás előkerítése fűződik. 

A Picasso-olajkép 1999-es ellopása arra késztette az Azúr-parton horgonyzó jachtok dúsgazdag tulajdonosait, hogy megerősítsék hajóik védelmét a betörőkkel szemben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése