Szabadidő

Így nézett ki a világ a 19. században akvarellben

Többek közt a Metropolitan, a Rijksmuseum, a Musée des Beaux-Arts d’Orléans, a British Museum, illetve számos magángyűjtő kollekciójából származó akvarellekből csinált egyedülálló online kiállítást az év eddig legizgalmasabb honlapja, a Watercolour World.

Hosszú órákra vagy – ha időnk engedi – akár napokra is el lehet veszni a watercolourworld.org több mint nyolcszázezer darab akvarellt felvonultató (és egyre bővülő) pazar online gyűjteményében, aminél kevés szórakoztatóbb és érdekesebb szeglete van jelenleg az internetnek. Mivel az akvarellek készítése viszonylag egyszerű, illetve kevés eszközt igényel, ezt a fajta festési eljárást sokáig elsősorban tanulmányok, vázlatok és más effélék megalkotására használták, művészi rangra pedig csak a 18. század vége felé emelkedett, először az Egyesült Királyságban (Turner vagy Constable révén, a magyarok közül meg mondjuk Zichy Mihály nevét érdemes kiemelni – ő egyébként számos orosz témájú művével szerepel itt is), és ezzel nagyjából egy időben a lelkes amatőrök között is hódítani kezdett, ellentétben mondjuk a márványszobor-faragással vagy a katedrálisépítéssel.

Mont Blanc, John Warwick Smith műve (forrás: britishmuseum.org)

Így természetesen a watercolourworld.org sem csak a hivatásos művészek munkáira koncentrál, sőt alighanem többségben vannak a tehetséges, de legalábbis igyekvő dilettánsok, a világ másik végére vezényelt tisztviselőktől kezdve a természettudósokon és felfedezőkön át a maguk és családjuk örömére festegető hobbistákig, akik úti élményeiket vagy a lakókörnyezetüket örökítették meg ily módon. Noha a témaválasztásokat illetően meglehetősen széles a merítés, nyilván nem a portrék vagy az egymástól nehezen megkülönböztethető növényfélékről készült festmények a legizgalmasabbak, hanem a tájképek (életképek, utcaképek stb.), hisz gyakorlatilag az egész 19. századi világot be lehet itt barangolni akvarellben Észak-Amerikától Kelet-Ázsiáig, Dél-Afrikától Skandináviáig és tovább.

Kirándulók az Etnánál, George Fennel Robson műve (forrás: britishmuseum.org)

Igazából még a keresőt sem kell használni (bár amúgy kifogástalanul működik), hisz az is csodás élmény, ha csak az oldalon elhelyezett térképen kattintgatunk találomra, és máris gyönyörködhetünk a Mont Blanc gleccsereiben, a szicíliai vulkánokban, esetleg megtekinthetjük a brit és a szudáni haderő véres összecsapása utáni horrorisztikus látképet, ha ilyesmihez van kedvünk. Na és természetesen Magyarország is szerepel a repertoárban, bár abban nem vagyunk biztosak, hogy ez itt pl. tényleg a Szabadság híd. Sok olyan kép is akad, amelynek a készítési helye nem ismert, úgyhogy akinek vannak használható tippjei, nyugodtan írjon az oldal fenntartóinak, örömmel fogadják a segítséget.

Naplemente Herefordshire-ban, Copley Fielding műve (forrás: britishmuseum.org)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top